Vágólapra másolva!
Massimo Moratti, az Internazionale klubelnöke elsősorban Hector Cúper vezetőedző érdemének tartja, hogy a csapat hat fordulóval az olasz labdarúgó-bajnokság vége előtt hárompontnyi előnyre tett szert a címvédő AS Romával szemben.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Samuel sem bírt Recobával
a Roma 3-1-es legyőzése

Az Inter az 1988-89-es szezonban nyerte utolsó bajnoki címét a jelenlegi szövetségi kapitány, Giovanni Trapattoni irányításával, Zenga, Bergomi, Matthäus, Brehme, Berti, Aldo Serena főszereplésével. A hat fordulóval a "leintés" előtt három pontnyi egérútra szert tevő milánói kék-feketék 14. scudettójukat csak kapitális hiba árán veszthetik el.

Az argentin Héctor Cúper pedig eloszlathatja a róla kialakult "örökös vesztes" képet (a Mallorcát UEFA-kupa, a Valenciát kétszer egymásután BL-döntőig vitte, de egyiket sem nyerte meg), idén két trófeát is az Interhez vihet. Előbb ex-csapatát, a Valenciát ütötte ki az UEFA-kupa negyeddöntőjéből, majd a bajnoki címvédő Romát leckéztette meg. Úgy, hogy Valenciába el se vitte Vierit, Milánóban pedig nem tartott igényt Ronaldóra.

"Ronaldo játszhatott volna a Roma ellen, de miután Cúper beszélt vele, rájött, hogy nem elég motivált, s inkább a brazil válogatotthoz küldte" - mondta Massimo Moratti. Az Inter elnöke leszögezte: "Nincs Ronaldo-ügy, rábíztuk a brazil válogatottra, hogy Jugoszlávia ellen játszhasson, de a továbbiakról nem mondhatok semmit, mert rossz emlékeink vannak arról, hogy szokott visszajönni."

Az Interbe kis túlzással nem is fér be a brazil, legalábbis akkor nem, ha a kétszer betaláló és a Vierinek gólpasszt adó uruguayi Recoba így parádézik. Jelen állás szerint Seedorf, a sérüléséből visszatért Dalmat, a két Zanetti és persze Vieri sem hagyható ki. Cúper meccs utáni nyilatkozata egyben tükrözi a kemény argentin edzői ars poeticáját is: "Annak a játékosnak, aki magára húzza az Inter mezét, motiváltnak kell lennie. Itt van Michele Serena példája, aki most játszott először a szezonban, mégis megbízhattam benne. Mindenki motivált volt, ez a minimum, amit az edző elvárhat a játékosaitól. Ez a megfelelő hozzáállás a bajnokság végéhez közeledve. Meccsről meccsre javulunk, de még távolról sem vagyunk tökéletesek."

A 20. szezonbeli bajnoki meccsén 19. gólját szerző Christian Vieri így vélekedett: "Nagyszerű munkát végzett mindenki. Bár Recoba és én lőttük a gólokat, a fantasztikus társak nélkül semmire se mentünk volna. Júliustól kezdve keményen dolgozunk, aminek most érett be az eredménye. Ami engem illet, nem érdekel a gólkirányság, csak a győzelem és a scudetto!"

Németh Andrea

Ajánlat: