Vágólapra másolva!
Rájár a rúd az AC Milanra: az - esetleges - Inter elleni UEFA-kupa döntőről álmodozó együttesben Costacurta már nem játszhat ebben a szezonban, Ruí Costának minimum tíz napot kell kihagynia, Maldini visszatérését megint elnapolták az orvosok, akik szerint Redondo két teljes szezon kihagyása után ősztől talán már játszhat. A Juvés Ciro Ferrara bejelentette: a torinói alakulatnál kívánja befejezni pályafutását. A Serie B-ben második helyen álló Empolit lehetséges, hogy pontlevonással fogják sújtani a doppingellenőrzések akadályozása miatt. A Lazióhoz kapcsolódó hír, hogy Nesta és Crespo mindenképpen marad a római együttesnél, s egyikőjük sem igazol a Barcelonába.

Maldini csak akkor tér vissza, ha már százszázalékos formában lesz

Továbbra is késik azonban a csapatkapitány, Paolo Maldini visszatérése, akinek már rég játszania kellene térdműtétje után, legalábbis az orvosok szerint. Maldini térde azonban továbbra is fáj, nem terhelhető, ám ez szerinte nem veszélyezteti világbajnoki szereplését. A squadra azzurra csapatkapitánya így nyilatkozott erről: "A vártnál lassabb a visszatérésem, de körültekintő vagyok, csak akkor játszom megint a bajnokságban, ha már visszanyertem régi formám. Nem kockáztatok. Főként a vb-szereplés miatt." A válságát élő AC Milanról így beszélt: "Az elmúlt két szezonban jóval több nehézséggel kellett szembenéznie a klubnak, mint reméltük. Rengeteg játékos volt sérült, lassabban épültek fel, mint az orvosok jósolták. A bajnokság még nem ért véget, sok minden előfordulhat. Abban bízunk, hogy az első négy helyre befutunk. Nem szabad a történteken rágódni, előre kell nézni, és bízni a jobb folytatásban."

Abban azonban tényleg csak reménykedhet a klub, hogy Fernando Redondo felépül végre, és ősztől játszik az olasz bajnokságban. Az AC Milan a 2000-es BL-döntő után igazolta le az argentin középpályást a Real Madridtól, de súlyos térdsérülése okán azóta a milánói vörös-feketéknél egy bajnokit sem játszhatott. Adriano Galliani, az új klubelnök reményét fejezte ki: "Egy percre sem adtam fel a reményt, hogy Redondo játszik a következő szezonban. De nem is akarom magam feleslegesen áltatni, eddig már annyi határidőt hallottunk az orvosoktól." Galliani a csapat terveiről így beszélt: "Egyelőre csak a közeljövőre koncentrálunk, az UEFA-kupában túl kell jutnunk a rendkívül erős kihívást jelentő Borussia Dortmundon, amit remélem, megteszünk, majd a döntőben jöhet az Internazionale! Ennél szebb szezonzárást el sem tudnék képzelni."

Ferrara a Juventusnál fejezi be

A Juventus futballcsapata egy plusz egy éves szerződést hosszabbított Ciro Ferrarával, az együttes harmincöt éves hátvédjével. Ezzel a klub gyakorlatilag a volt válogatott játékosra bízta, hogy mikor fejezi be pályafutását. Ha esetleg már a következő szezon után úgy érzi, elege van, már akkor abbahagyhatja a futballt, s nem kell kitöltenie a plusz egy évet. De ez esetben sem kell elmennie a klubtól, amely adminisztratív vezetőségében kínál fel egy álláslehetőséget Ferrarának. "Mivel jól érzem magam pszichikailag és fizikailag, nem látok arra okot, hogy ne folytassam. De csak abban az esetben vállalom tovább, ha minőségileg ugyanezen a színvonalon tudom magam tartani" - mondta Ferrara.

A Nápolyban született játékos a Diego Maradona nevével fémjelzett Napolinál tíz évet töltött, ezalatt két bajnoki címet nyert, majd 1994-ben igazolt a Juventushoz. A torinói Zebrákkal a három bajnoki cím mellett megnyerte a Bajnokok Ligáját 1996-ban, majd a Világkupát is. Az olasz válogatottban negyvenkilencszer szerepelt, s az 1990-es olaszországi vb-n bronzérmes volt.

Nesta és Crespo mégis marad a Laziónál

Az argentin válogatott Crespo is marad a Laziónál

Cragnotti döntésének hátterében olasz lapértesülések szerint az áll, hogy a tőzsdére bocsátott klub részvényesei ragaszkodtak az olasz válogatott hátvédhez és az argentin válogatott csatárhoz, illetve a Nesta és Crespo játéka garantált a színvonalhoz. Az év közben Dino Zoff helyére ültetett, de azóta is folyamatosan kritizált Alberto Zaccheroni vezetőedző jövőjéről Cragnotti elmondta: "Azt hiszem, ő is marad, de segítségre, több támogatásra lesz szüksége a menedzsmenttől, a csapattól és a szurkolóktól."

Pontlevonásal sújthatják az Empolit

Az olasz olimpiai bizottság azzal a javaslattal fordult a labdarúgó szövetséghez, hogy a doppingellenőrzések akadályozása miatt vonjon le hat pontot a másodosztályban éllovas Empolitól, Francesco Ammannati csapatorvost pedig négy évre tiltsa el. A CONI doppingellenes testülete azért tett bejelentést, mert a március 3-ai és 17-ei bajnoki mérkőzések után a klub - Ammannati segítségével - megpróbálta befolyásolni a vizsgálatra rendelt játékosok névsorát.

Az Empoli tíz fordulóval a befejezés előtt három pont előnnyel vezeti a Serie B tabelláját, pontlevonás esetén jelentősen csökkennének feljutási esélyei.

Németh Andrea

Galliani lesz Berlusconi utódja a Milan élén

Korábban: