Vágólapra másolva!
Nem kapkodta el Elefántcsontpart kormánya, hogy kifizesse az ország labdarúgó-válogatottját segítő varázslókat: csak tíz év huzavona után rendezte a számlát.

Az elefántcsontarti nemzeti tizenegy mellé még 1992-ben "sorozott be" a sportminisztérium varázslókat, hogy segítsék győzelemre a csapatot. Hogy mit csináltak a mágusok, nem tudni, de a válogatott végül megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját - a döntőben Szenegált győzte le tizenegyesrúgásokkal igen izgalmas fináléban.

A diadal után azonban a kormány nem volt hajlandó rendezni a varázslókkal a számlát, amit úgy tűnik, igen rosszul tett, illetve nem tett. Azóta ugyanis a válogatottnak nem sok babér termett a focipályákon, pedig az edzéseket igencsak megszigorították: 2000-ben például - miután kikaptak Ghánától - a csapat katonai táborba került, ahol szinte csakis békaügetésben közlekedhetett, és hazafias lelkigyakorlat-kurzust kapott.

De ez se használt. Az idén Mali páholta el az "elefántokat", és úgy tűnik, ez végképp jobb belátásra bírta a kormányt: a sportminiszter 2000 dollárt (540 ezer forint) fizetett ki a varázslóknak, hogy a jövőben ismét segítsék a válogatottat, s az ügyletet még egy üveg itallal is megfejelte.

Korábban: