Vágólapra másolva!
Magyarországon a Nike az 1996/97-es idényben szervezte meg először nyolc csapattal Budapesten a Premier-kupát, ami mára országos tornává nőtte ki magát. Ma ez az egyetlen lehetőség a 15 év alatti korosztálynak arra, hogy ne csak a saját megyéjükből érkezett csapatokkal játsszanak, hanem a megyei selejtezőkön való túljutás után az ország bármely pontjáról érkezett játékosokkal összemérhessék felkészültségüket.

A meccsek ugyanis először megyei szinten, majd regionális szinten folynak, így az idén országosan nevezett 126 csapat közül hatan kerültek be az április 6-ai, győri döntőbe, névszerint a Matáv Compaq Sopron, az Előre SC Békéscsaba, a ZTE, a DVSC, az UTE és az MTK. A magyar győztes csapat részt vesz a május 3-5.-ig Lisszabonban rendezendő európai tizennyolcas döntőben, és ha ott az első négy között végeznek, akkor bejutnak a világdöntőbe, ami szintén Lisszabonban lesz. A mérkőzések kétszer húsz percesek, a legjobb magyar csapat teljes Nike felszerelést is nyer. Tavaly harmadik éve nyert a Debrecen csapata, korábban olasz focisuli, majd DVSC néven.

Mezey György - aki az esemény díjátadója volt - elmondta: szerinte ezek a tornák kellenek ahhoz, hogy a gyerekek fejlődési útját megtalálják, ilyen hallatlan motivációra lenne szükség a többi korosztálynál is. "Sajnos, ha csak a megyén belüli csapatokkal való játékra van lehetőség, akkor gyakran előfordul, hogy otthon nyolc-tíz góllal nyernek. Nagyon szimpatikus, ahogy a Nike a gyerekekkel törődik, nagy feladatot lát el ezzel, és a játékosok is érzik, hogy valami fontosat tesznek, kezdenek profikká válni" - emelte ki a szakember.

Nike Premier-kupa, hatos döntő:
I. csoport: MTK, Matáv Compaq Sopron, Előre SC Békéscsaba
II. csoport: UTE, DVSC, ZTE

Eredmények:
I. csoport:
Matáv Compaq Sopron - MTK 0-2
Előre SC Békéscsaba - Matáv Compaq Sopron 2-3
MTK - Békéscsaba 4-0

II. csoport:
ZTE - UTE 0-1
DVSC - ZTE 1-0
UTE - DVSC 4-3

Az ötödik helyért:
Békéscsaba - ZTE 0-2

A harmadik helyért:
Matáv Compaq Sopron - DVSC 2-4

Döntő:
UTE - MTK 1-0

A legjobb kapusnak Tasselmayer Adriánt, az UTE játékosát választották - a fiatal hálóőr egyetlen gólt sem kapott. A legjobb góllövő három góllal Farkas Ádám volt, a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat pedig Kiss Tamás, az UTE játékosa vehette át.

Ajánlat:

Cantona: Az első gól dönt a titkos viadalon

Korábban:

Gyerekfoci-vb Magyarországon