Vágólapra másolva!
Egy évvel ezelőtt Christian Panucci még az AS Monacóban szerepelt, és meglehetősen messze állt attól, hogy tagja legyen az olasz válogatottnak. Amikor tavaly szeptemberben összekülönbözött a Monaco edzőjével, Didier Deschamps-pal, és átadólistára tették, akkor valószínűleg senki sem adott volna arra, hogy kevesebb, mint egy év múlta a Barcelona, a Real Madrid és az AS Roma verseng majd az aláírásáért, pedig jelenleg éppen ez a helyzet.

Az olasz védő tulajdonképpen jól járt azzal, hogy konfliktusba keveredett Deschamps-pal, hiszen a Monacótól az AS Roma vette kölcsön, és míg a nagyhercegség csapatával csak a francia bajnokságban szerepelhetett volna, ott is csak a kiesés ellen harcolva, addig a Farkasokkal a Bajnokok Ligájában is bizonyíthatott, és még az olasz bajnoki címet is megszerezheti.

Ennek köszönhetően visszakerült a squadra azzurrába is, és ha nem jön közbe semmilyen sérülés, akkor ott lesz a nyári világbajnokságon is. Nagy kérdés azonban, hogy onnan visszatérve melyik klubhoz csatlakozik majd, hiszen jelenleg csak kölcsönben van az AS Romában, papíron még mindig a Monaco futballistája.

A francia klub minden bizonnyal eladja őt, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy kinek. A Roma természetesen szeretné őt megtartani, hiszen Fabio Capello egyik kedvenc futballistájának tartják, és egyébként is, kiválóan játszik, ugyanakkor teljesítményére más csapatok is felfigyeltek.

A hírek szerint a Real Madrid és a Barcelona is bejelentkezett érte, így Panucci nehéz döntés előtt áll. Ügynöke, Oscar Damiani szerint ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy marad az olasz fővárosban. "A Romának nem árt vigyáznia, mert a Real és a Barca is komoly ajánlatot tett. Christian nagyon szereti a remek hangulatot, ami Rómában uralkodik, kedveli a trénert is, remekül beilleszkedett a csapat játékába, de két ilyen klub érdeklődését mindig komolyan kell kezelni. Ráadásul azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a felesége spanyol nemzetiségű" - fejtette ki a menedzser.

Egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy Panucci a következő szezonban hol kergeti majd a labdát, egy azonban biztos: a Monaco mindenképpen jól jár az üzlettel. A franciák ugyanis 2001 elején szinte ingyen szerezték őt meg a Chelsea-től, most pedig nyolcmillió fontnál olcsóbban nem fogják eladni, annyi szent.