Vágólapra másolva!

Az első félidőben több helyzete volt a katalán együttesnek, egy alkalommal csak a kapufa mentette meg a góltól a Realt. Fordulás után maradt a hazai mezőnyfölény, de a fegyelmezetten védekező madridiak már a középpályán megállították a hazai akciókat. Egy ellentámadásból Zidane révén vezetéshez jutott a fővárosi együttes, majd az utolsó percben McManaman tovább növelte az előnyt. A Real Madrid tizenkilenc év után nyert újra Barcelonában.

Bajnokok Ligája elődöntő, első mérkőzés:
Barcelona (spanyol) - Real Madrid (spanyol) 0-2 (0-0)
Barcelona, 100 ezer néző
vezette: Frisk (svéd)
Barcelona: Bonano - Reiziger (Geovanni 59.), F. de Boer, Abelardo (Christanval 73.) - Rochemback, Cocu, Motta (Gabri 82.), Luis Enrique - Kluivert, Overmars, Saviola
Real Madrid: Cesar - Salgado, Hierro, Pavon, Roberto Carlos - Makelele, Helguera, Zidane, Solari (F. Conceicao 89.) - Raúl, Guti (McManaman 80.)
gól: Zidane (55.), McManaman (92.)
sárga lap: Luis Enrique (10.), Kluivert (74.), Overmars (84.), illetve Zidane (30.), Salgado (37.), Cesar (73.)

55. perc: Zidane lépett ki a lesre játszó hazai védők között, majd amikor belépett a 16-osra átemelt a kapujából kimozduló Bonano fölött. Az argentin kapus még beleütött a labdába, de az a háló bal oldalába hullott (0-1).

92. perc: McManaman került a kitámadó Barcelona védelme mögé és tizennégy méterről higgadtan átemelte a labdát Bonano felett (0-2).

A 2001-2002-es BL-szezon hátralévő mérkőzései:
Elődöntők:
Április 24.: Manchester United - Bayer Leverkusen
Április 30.: Leverkusen - Manchester United
Május 1.: Real Madrid - Barcelona
Döntő:
Május 15.