Vágólapra másolva!
Több ezer gyertya és virágerdő jelezte a Üllői úton a Ferencváros-Győr bajnoki meccs előtt azt a megrázkódtatást, ami Simon Tibor tragikus halálát kísérte. Még az ősi rivális újpesti tábor is elhelyezett egy lila koszórút az FTC-klubház előtt, bent a stadionban síri csendben gyülekezett a publikum. A ferencvárosiak a mérkőzés után visszavonultatták Simon Tibor egykori mezét, FTC-játékos soha többé nem lép pályára kettes számú dresszben.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Eközben a két csapat tagjai is a szokottnál visszafogottabban melegítettek, a két edző meccs előtti véleménye pedig abszolút híven tükrözte a hangulatot.

Garami József, a Ferencváros vezetőedzője: "Simon Tibi halála mindenkit megrázott, kiváló kollégát ismertem meg benne, aki játékosként is példakép volt. A futballistáim küzöl többen egy csapatban játszottak vele, ezért érthető, hogy hihetetlenül nehéz a meccsre koncentrálni. Ebben a helyzetben nem szeretnék a mérkőzésről és az esélyekről beszélni, ezek a dolgok most nem számítanak."

Tamási Zsolt, a Győr vezetőedzője: "Nagyon nehezen tudtam függetleníteni magam a Simon Tiborral történetektől, ilyen körülmények között lehetetlen a szakmára koncentrálni, és játékosaimat is megviselte a tragédia. Muszáj játszani, de ma este az eredmény mindenképpen másodlagos."

A kezdő sípszó előtt Szűcs Lajos kapuja mögött mintegy ötven szurkoló sorakozott fel fáklyával a kezében. A szokásos egy percet ezúttal jóval meghaladó gyászszünet alatt több ferencvárosi játékos is sírva fakadt. Ezután megkezdődött a mérkőzés, még mindig síri csöndben, amelyet egyedül Simon Tibor nevének skandáltása tört meg. Ez a rigmus még nagyon sokszor felhangzott a találkozó alatt és után, néhányszor pedig "gyilkosok, gyilkosok" kiáltás is megszólalt.

A Ferencváros négy nullra győzött, a gólokat Simon Tibornak ajánlották. A mérkőzés után folytatódott az emlékezés. Előbb hivatalosan visszavonultatták a kettes számú ferencvárosi mezt, amelyben Simon Tibor játszott annak idején. Aztán beengedték a pályára a mintegy 6700 szurkolót, akik virágokat helyeztek el a játéktér közepén, majd több ezer gyertyát gyújtottak a klubház előtti járdaszegélyeken.