Vágólapra másolva!
Az európai bajnokságok közül talán az angol a "legdemokratikusabb" a feljutást illetően, hiszen Angliában a másodosztály hatodik helyezettje is feljuthat a legjobbak közé az osztályozók során. Idén a Norwich City került ilyen pozícióból a rájátszásba, és az elődöntő első meccsén némi meglepetésre le is győzte az esélyesebbnek tartott Wolverhamptont. A másik találkozón a Millwall idegenben ért el egy értékes döntetlent a Birmingham City ellen.

Az angol bajnokság kiírása értelmében a másodosztály harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyezettje vesz részt az osztályozón, amelyet kuparendszerben játszanak le: az elődöntőben oda-visszavágós alapon mérkőznek meg a csapatok, a finálé viszont csak egy találkozóból áll. Itt azonban még nem tartanak az érdekelt klubok, csupán az elődöntők első mérkőzéseit rendezték meg.

A hatodik helyezett Norwich, amely csak jobb gólarányának köszönhetően végzett az osztályozót érő helyen, az egyenes feljutáshoz éppen hogy csak lemaradó Wolverhampton Wandererst fogadta, és a Farkasok a várakozásoknak megfelelően kezdték a találkozót: a szezon közben az élvonalbeli Leicestertől leigazolt Dean Sturridge 22. percben szerzett találatával (amely a 17. volt a támadó számára az idényben) megszerezték a vezetést.

A Kanárik a második félidőben azonban heves rohamozásba kezdtek, és sikerült is megfordítaniuk a meccset, sőt, kétgólos előnyt szereztek a visszavágóra. A harmadik találatot már a rendes játékidő letelte után szerezte a védő Malkay MacKay, aki korábban éveken keresztül alig volt eredményes, most viszont a legutóbbi három találkozóján egyaránt betalált. Ha ezt a sorozatot folytatja, akkor a Norwich hamarosan ismét a legjobbak között találhatja magát. Mivel a kiírás szerint az idegenben rúgott gólok nem számítanak, a Wolvesnak a visszavágón legalább két góllal kell nyernie ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást.

A másik ágon a Birmingham City a Millwallt fogadta, és bár a vendégek futballoztak jobban, mégis a hazaiak szereztek vezetést a második félidő elején Bryan Hughes közeli találatával. A Millwall nagy erőkkel rohamozott az egyenlítés érdekében, és sikerült is egalizálnia: tíz perccel a lefújás előtt Dion Dublin fejelt a hálóba. A hazai drukkerek számára ez a gól különösen keserű lehetett, hiszen Dublin a városi rivális, az Aston Villa futballistája, és jelenleg kölcsönben szerepel a Millwallban.

Ajánlat: