Társoldalunk:

Bognár: A Simon által megkezdett munkát folytatom

Szerdán délelőtt hivatalosan is bemutatták a Matáv Sopron labdarúgóinak az elhunyt vezetőedző, Simon Tibor utódául  kinevezett új edzőt, Bognár Györgyöt, aki bő egy hete még az  MTK kispadján ült, ám ott a Haladás elleni vereséget követően lemondott. A 41 esztendős, korábbi 50-szeres válogatott Bognár már meg is tartotta első edzését a soproni futballcsapatnál.

"Ki számított erre, hogy az élet, a sors ilyen váratlan és szomorú, tragikus dolgokat produkál?" - tette fel a költői kérdést az MTK-nál a múlt héten lemondott és Sopronban kinevezett szakember. "Azt hiszem, erre nem volt senki felkészülve. Ami a Sopronba érkezésemet illeti, úgy gondolom, a Matávnál reális célokért kell küzdeni, amelyek elérése nekem ugyanolyan kihívás, mint amilyen volt az MTK-nál dolgozni" - hangsúlyozta a tréner. 

Az új edző szerint jó barátja, Simon Tibor kiváló munkát végzett Sopronban, s ezt szeretné folytatni: "Sopronban a vezetés részéről adott a háttér a nyugodt szakmai munkához, és adott egy szakmailag megfelelő játékosállomány, amely elé reális célokat állított a vezetés, és amelyre hosszabb távon is lehet építeni. Ráadásul a közönség szereti a csapatot. Simon Tibi gyakorlatilag attól fogva, hogy Sopronba érkezett, és munkához látott, megtisztelt a bizalmával. Sokat beszélgettünk a szakmáról, úgyhogy ami a Matávot illeti, egyrészt úgy érzem, eléggé képben vagyok, másrészt pedig azt hiszem, nyugodtan támaszkodhatom Simi korábbi segítőjére, Farkas Józsefre, aki nekem is jó barátom, akivel egy csapatban futballoztam. A hátralévő öt fordulóban megpróbáljuk folytatni a Simon Tibor által elkezdett munkát, ugyanazzal a szakmai koncepcióval. A vezetőség a nyolc közé jutást jelölte meg célként, remélem, meg tudjuk tartani a hetedik helyet."

Botár László

Ajánlat:

Korábban:

Bognár György lett Simon Tibor utóda

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?