Vágólapra másolva!
Tizenöt év után visszatér az Ajax Amsterdamhoz Marco Van Basten: minden idők egyik legjobb játékosa a holland klub szakmai igazgatója lesz.

A 37 éves egykori sztár a saját maga által kidolgozott kilenchónapos program alapján tart majd kurzusokat, főleg az utánpótlás együtteseknél dolgozó trénerek számára. Leo Beenhakker technikai igazgató nagyon örül annak, hogy ilyen ismert szakember áll újra az Ajax szolgálatába.

Van Basten 1987-ig játszott a holland klubban, 133 mérkőzésen 128 gólt szerzett, s háromszor lett bajnok. Ezután az AC Milanhoz került, ahol ugyancsak háromszor nyert Serie A-t, ezen kívül kétszer BEK-et (1989, 1990). Háromszor (1988, 1989 és 1992) választották a legjobb európai labdarúgónak, míg 1992-ben a FIFA szavazásán is az élen végzett. 1995-ben, 30 évesen súlyos bokasérülése miatt vonult vissza.