Vágólapra másolva!
Az elmúlt két idényben a Valencia gárdája nagyon közel volt ahhoz, hogy világraszóló sikert érjen el, ám az utolsó erőpróbán, a Bajnokok Ligája döntőjében mindkétszer elbukott. A klub ezúttal is nagy siker küszöbén áll, igaz, nem a nemzetközi színtéren, hanem "csak" Spanyolországban, hiszen a hétvégén egy győzelemmel 31 év után ismét bajnoki címet szerezhet. A Real Madrid számára már csak matematikai esély maradt az elsőségre, de a királyi gárdának is kell a három pont, nehogy lecsússzon a második helyről.

Az elmúlt héten Spanyolországban szinte mindenki a Barcelona és a Real Madrid BL-elődöntőjéről beszélt, így a Valencia nyugodtan készülhetett a sorsdöntő, Malaga elleni bajnokira, amelyen egy győzelem esetén bebiztosíthatja az aranyérmet. Noha az ellenfél csak a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, a feladat nem tűnik egyszerűnek, hiszen a malagai együttes az utóbbi időben hazai pályán remekül szerepel, és már 12 mérkőzés óta veretlen a La Rosaleda-stadionban. Ráadásul a történelmi mérleg sem a Valencia mellett szól, a klub ugyanis utoljára 13 évvel ezelőtt tudott győzni a Malaga otthonában. A hazaiak számára sem érdektelen az összecsapás, hiszen egy győzelemmel versenyben maradnának a nemzetközi kupában való indulást érő helyekért, és a Valencia játékosai tisztában vannak vele, hogy nehéz összecsapás vár rájuk.

"Sokan azt hiszik, hogy már meg is nyertük a bajnokságot, de erről még nincs szó, bár nagyon közel állunk hozzá. Nagyon bízom benne, hogy az idén végre elfeledtethetjük a drukkereinkkel az előző két év vesztes BL-döntőjét" - mondta az argentin középpályás, Kily González. A balszélső várhatólag ott lesz a kezdő csapatban a sérült Vicente helyén, mint ahogyan az eltiltását letöltő Curro Torres is visszakerül a gárdába, a védelemből ezúttal Amadeo Carboni fog hiányozni, akinek a helyét minden bizonnyal a brazil Fábio Aurelio foglalja majd el.

A Real Madridnak csak akkor lenne esélye az aranyra, ha a Valencia megbotlik, de természetesen a királyi gárdának is be kell gyűjtenie a három pontot. A madridiak dolga papíron könnyűnek tűnik, hiszen ellenfelük a kieső helyen álló Mallorca lesz, azonban a vendégek az életükért, azaz a bennmaradásért küzdenek, és így minden bizonnyal alaposan megnehezítik majd Raúlék dolgát. A Real a Barca elleni BL-elődöntőn nem kápráztatta el a híveit, de az 1-1-es döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz, és a szurkolók most valószínűleg gólzáporos győzelmet várnak. Könnyen lehetséges, hogy Zinedine Zidane csak a lelátóról nézi majd társait, mivel a katalánok ellen bordasérülést szenvedett, és Vicente del Bosque már a BL-döntőre is gondolva nem kockáztatja meg szerepeltetését.

A Barca már biztosan semmit sem nyer ebben a szezonban, és a BL-ből való kiesés után a negyedik hely megszerzése immár kötelező feladat a katalánok számára, hiszen ha nem jutnak be a következő idényben a Bajnokok Ligájába, akkor az hatalmas csalódást jelentene. Kluivertéknek azonban nincsen könnyű dolguk, hiszen a hét végén a városi rangadón az Espanyol lesz az ellenfelük, márpedig ezek a találkozók mindig hatalmas küzdelmet hoznak. A Barcelona nyomában pedig szorosan ott van a Celta Vigo és a Real Betis - igaz, utóbbi éppen a Deportivóval mérkőzik vasárnap.

Ajánlat: