Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülések szerint biztosra vehető, hogy a következő idénytől ismét Louis van Gaal lesz a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az El Mundo Deportivo című barcelonai sportnapilap azt állította, hogy a holland tréner szerződtetése egyelőre megosztja a klub irányítóit, de a végső szót Joan Gaspart mondja ki. Az elnök viszont Van Gaal mellett fog szavazni.

A szintén Barcelonában megjelenő Sport közvélemény-kutatása szerint a katalán sztárcsapat szurkolóinak csupán egyharmada voksolt Van Gaal visszatérése mellett. Az újság úgy tudja, hogy már minden részletet tisztáztak, s akár a jövő héten sor kerülhet a szerződés aláírására. A madridi Marca főcíme: "Van Gaal: egy lépésre Barcelonától".

Az 50 éves Van Gaal korábban az Ajaxnál (1991-1997), majd a Barcelonánál (1997-2000) dolgozott vezetőedzőként, s november 30-ig a holland válogatott kispadján ült. Irányításával az Ajax megnyerte Bajnokok Ligáját (1995), majd elhódították az UEFA-kupát (1992), a Világkupát (1995), az európai Szuperkupát (1995), megnyerték a holland bajnokságot (1994, 1995, 1996), a holland kupát (1993). A Barcelonával bajnoki címig (1998, 1999), spanyol kupa-győzelemig (1998) s európai Szuperkupa-elsőségig (1998) jutott.

A holland edző azért távozott a katalán fővárosból 2000 májusában, mert rendkívül keményen bírálták: nem volt képes alkalmazkodni a játékosok és a szurkolók felfogásához, "hollandosította" a csapatot, amikor túlzottan sok honfitársát szerződtette, s a gárda nem hozta a várt eredményeket.

Korábban: