Vágólapra másolva!
Egy jó parafenomén mindenhez ért, legalább is ezt gondolhatja magáról Uri Geller, a világ leghíresebb "kanálhajlítója". Az izraeli, önmagát nem csodatévőnek tartó szakember még soha nem dolgozott a labdarúgás világában, ennek ellenére elvállalta az angol negyedosztályú Exeter City csapatának elnöki tisztségét.

A híres izraeli parafenomén, Uri Geller lesz a negyedosztályú Exeter City labdarúgócsapatának elnöke. A kanálhajlító művészetéről elhíresült Geller a Swansea egykori elnöke, Mike Lewis és a Scarborough korábbi vezetője, John Russell oldalán dolgozik majd. Az 55 éves szakember még soha nem dolgozott a labdarúgásban. Leghíresebb futballpróbálkozása David Beckham tévén keresztüli gyógyítása volt. Geller pénteken fiával (aki várhatóan alelnök lesz) érkezik a St. James Parkba. "Pozitív aurát hozok. Találkozni fogok a szurkolókkal is, megbeszéljük, hogyan tehetik a legtöbbet a csapatért testileg és lelkileg egyaránt. Pozitív, optimista ember vagyok, nem csodatévő. Ha sikerült az érzelmeimet a szurkolók irányába vezetni, akkor tudom, csak jó dolgok történhetnek" - nyilatkozta Uri Geller.

Pincési László