Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokságban az idén két gólkirályt is avattak, ám míg egyikük, a francia David Trezeguet igazi sztárnak számít, egy élcsapatban focizik és ott lesz a vébén, addig a másik, Dario Hubner mindössze három szezont töltött el a Serie A-ban, és mindig a kiesés ellen küzdött. A veterán támadó nagy vágya, hogy egy nagy klubban focizzon, most megvalósulhat, hiszen a Milan komolyan érdeklődik iránta.

Az olasz szövetségi kapitány, Giovanni Trapattoni nem nevezte be a világbajnoki keretbe Hubnert, sőt, még csak bizonyítási lehetőséget sem adott neki a squadra azzurrában, így a támadó egyik nagy álma, hogy valamikor magára húzza a címeres mezt, valószínűleg már örökre álom marad. A másik viszont hamarosan valósággá válhat, mert azok után, hogy az AS Roma vezetősége korábban kijelentette: fontolgatják Hubner leigazolását, most a Milan is bejelentkezett a csatárért, aki az elmúlt tíz évben sosem rúgott egy idényben tíz gólnál kevesebbet, és három szezon alatt a legjobbak között összesen 57 alkalommal volt eredményes - mindezt olyan, kiesés ellen küzdő gárdákban, mint a Brescia és a Piacenza.

A rossonerók mestere, Carlo Ancelotti most azonban megkérte Hubnert, hogy a klub nyári, Egyesült Államokban végrehajtott túrájára csatlakozzon a kerethez. A milánóiak a túrán nem számíthatnak a vébén résztvevő sztárjaikra, így valóban kipróbálhatják, hogy Hubner mire lehet képes a mezükben. "Nagy lehetőséget kaptam. Tíz napom van arra, hogy bebizonyítsam: méltó vagyok arra, hogy a Milan mezét hordjam. Nem számít, hogy később esetleg csak csereként vesznek majd számításba, készen állok arra, hogy áldozatokat hozzak annak érdekében, hogy egy nagycsapatban szerepeljek. Teljesen más az atmoszféra, mint amihez a korábbi klubjaimnál szoktam. Úgy is mondhatnám, hogy tíznapos nyaralásra megyek a Milannal" - jelentette ki a csatár.

Amennyiben Hubner megfelel a milánóiaknak, és valóban leigazolják, úgy a Piacenza cserébe két futballistát kaphat a rossoneróktól. Az egyik biztosan a belarusz támadó, Valerij Kutuzov lesz, a másik pedig a klub tehetséges, utánpótláskorú játékosai közül (Mohammed Aliyu, Mohamed Sarr, Andrea Rabito és Nicola Corrent) kerül majd ki. Ez egyelőre még a jövő zenéje, de csak Hubneren múlik, hogy megvalósuljon.

Korábban: