Vágólapra másolva!
Nem túlzás azt mondani, hogy egész Ukrajna gyászban van, ugyanis a világ egyik legnagyobb edzői közé sorolt ukrán tréner, Valerij Lobanovszkij távozott az élők soraiból. Bodnár László, a válogatott jobboldali védője jól ismerte a mesteredzőt, hiszen Lobanovszkij volt az, aki felfedezte, s Kijevbe csábította a volt debreceni hátvédet.

"Mindenki szomorú, hogy eltávozott Lobanivszkij, aki remek és világhírű edző volt. Egész Ukrajna és Kijev megdöbbenéssel vette tudomásul a megváltoztathatatlant. Szerdán lesz egy megbeszélésünk, amikor megbeszéljük a továbbiakat, ugyanis mindenki csak azt kérdezi, hogy mi lesz most?" - mondta Bodnár, akinek egyébként ebben az évben már jól ment a játék, amit természetesen Lobanovszij is észrevett: "Egy hete megdicsért, pedig ez nem volt az ő stílusa. Végigjátszottam a szezont, a meccsek többségén kezdő voltam."

A Dinamo Kijev pedig Lobanovszkij emlékének adózva bajnoki címet akar nyerni, s a Bajnokok Ligájában akarják megismételni azokat a felejthetetlen pillanatokat, amit az utóbbi években produkáltak még a Rebrov-Sevcsenko éra alatt. Az aranyra jó esélyük van Bodnáréknak, ugyanis öt meccsel az ukrán bajnokság vége előtt két pont az előnyük, s ha elsők lesznek, egy selejtező után már a BL-ben találhatják magukat.

S noha a magyar jobbhátvéd jól érzi magát Kijevben, nem titkoltan egy nyugati bajnokságba szeretne szerződni. Egy csapat komolyan érdeklődik iránta, ám azt nem tudni, hogy a Kijev elengedné-e. Ugyanis Bodnár az utóbbi időben már meghatározó játékossá nőtte ki magát a Dinamóban, így az ára igencsak magasra szökött. Ha a csapat nevét nem is, ám annyit elárult a mátészalkai származású hátvéd, hogy abból a ligából keresik, ahol a volt Kijevi sztár Szerhij Rebrov is játszik - Angliában, a Tottenhamben.

Gyászol az ukrán labdarúgás, Putyin is részvétét fejezte ki

"Nincs szó arra, hogy kifejezzük a bánatot, amelyet Valerij Lobanovszkij elhunyta miatt érzünk" - mondta Hrihorij Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó Szövetség elnöke a Dinamo Kijev 63 éves vezetőedzőjének hétfői halála kapcsán. "Nevéhez nemcsak az egykori szovjet és a jelenlegi ukrán futball, hanem a világ és Európa labdarúgásának egész korszaka fűződik" - vélekedett Szurkisz. A sportvezető emlékeztetett arra, hogy 1975-ben Lobanovszkij a világ legjobb edzője, a Dinamo Kijev pedig a legjobb csapat címet érdemelte ki. Lobanovszkij búcsúztatására a Dinamo stadionjában kerül sor, míg hamvait csütörtökön helyezik végső nyugalomra Kijevben.

Vlagyimir Putyin orosz államfő levelet küldött az Ukrán Labdarúgó Szövetségnek, amelyben részvétét nyilvánította Valerij Lobanovszkij halála kapcsán. "Káprázatos tehetsége révén a Dinamo Kijev Európa egyik legerősebb együttesévé vált, az ukrán válogatott pedig ugyancsak számos sikert ért el a vezetésével. Lobanovszkij szenvedélyesen végezte a munkáját" - áll többek között a levélben.

Lobanovszkijról nevezik el a Dinamo stadionját

Posztumusz az Ukrajna Hőse címet adományozta Valerij Lobanovszkijnak Leonyid Kucsma államfő. A Dinamo Kijev közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy a kitűnő trénerről nevezik el a klub stadionját.