Vágólapra másolva!
A Sparta Praha labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Karel Poborsky, a Lazio cseh válogatott játékosa. A 30 éves középpályás szerdán írja alá szerződését a cseh fővárosban. A megállapodás részletei nem ismertek, annyit azonban a futballista a La Gazzetta dello Sportnak elárult, hogy hazájában szeretné befejezni pályafutását.

Poborsky profi karrierjét a Ceské Budejovice együttesében kezdte, majd szerepelt a Viktoria Zizkov, illetve a Slavia Praha csapatában is. 1996-ban az egyik erőssége volt az angliai Európa-bajnokságon második helyezett válogatottnak, különösen a portugálok ellen lőtt gólja emlékezetes. Az Eb után a Manchester Unitedhez került, később a Benficában játszott, s 2001-ben igazolt Olaszországba.

Leendő csapatánál éppen ma volt edzőváltás: Jozef Jarabinskyt nevezték ki az ezüstérmes Sparta Praha vezetőedzőjévé. Az 57 éves tréner Vitezslav Lavickát váltja a kispadon, aki Jaroslav Hrebik menesztését követően időlegesen vette át az együttes irányítását. Az új szakvezető két évre szóló szerződést írt alá. Korábban három bajnoki címet nyert a fővárosi gárdával, de dolgozott Spanyolországban a Betisnél, illetve Törökországban az Ankaragücü, a Samsun, az Antalya és a Göztepe csapatánál is.