Vágólapra másolva!
A csalódást jelentő bajnoki tizenharmadik hely után a Fulham vezető szinten erősítette meg csapatát. Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő együttes szerződtette ugyanis Franco Baresit, az olasz válogatott és az AC Milan legendás védőjét. Baresi a továbbiakban sportigazgatóként dolgozik a londoni klubnál.

Elsőként a menedzsmentet erősítette meg Mohamed Al Fayed, a Fulham labdarúgócsapatának elnök-tulajdonosa. Az egyiptomi üzletember vágyálma, hogy éveken belül olyan nagycsapatot hozzon össze, mint amilyen a Manchester United. Ennek érdekében két éve Jean Tiganát edzőként, most pedig Franco Baresit sportigazgatóként szerződtette.

"Baresi leigazolása a következő lépés volt álmaim beteljesülésében, hogy a Fulhamből világhírű együttest építsek. Két évvel ezelőtt az a szerencse ért, hogy Jean Tigana személyében minőségi trénert szerződtettem. Most olyan emberrel erősödtünk, akinek a kisujjában van a tudás" - nyilatkozta Mohamed Al Fayed.

Baresi 16 évig az AC Milan, négy esztendőn át pedig az olasz válogatott csapatkapitánya volt. Három világbajnokságon vett részt, 1982-ben világbajnok, 1994-ben vb-ezüstérmes lett. Háromszor nyert BEK-et, háromszor UEFA-kupát, kétszeres Világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok. Pályafutása során összesen 760 mérkőzést játszott a Milan színeiben, a nemzeti csapatban 88-szor jutott szóhoz.

Pincési László

Ajánlat: