Vágólapra másolva!
A már korábban kiesett Haladás idegenben 3-1-re verte a Sopront.

Borsodi Liga, 38. forduló, alsóház:
Sopron - Haladás 1-3 (0-1)
Sopron, 3000 néző
vezette: Ábrahám
Sopron: Farkas - Perger, Szabados (Bausz, 38.), Vincze - Csiszár, Somogyi, Horváth R., Orabinec (Varga K., 77.) - Sira, Tóth M., Javrujan (Sifter, 53.).
Haladás: Takács - Juhász, Flávio Pim, Szekér - Kaj, Tóth P., Németh T. (Filipovic, 46.), Leandro - Alex (Fred, 66.), Preisinger, Halmosi (Japa, 41.)
gól: Tóth M. (67.), illetve Halmosi (21.), Preisinger (48.), Filipovic (59.)
sárga lap: Perger (25.), Tóth M. (88.), illetve Tóth P. (19.), Leandro (72.), Filipovic (76.)

21. perc: Leandro szöktette Preisingert, aki a jobbösszekötő helyén ügyesen Alex elé sarkalta a labdát, ő a soproni védelem asszisztálása mellett a balösszekötő helyén zavartalanul helyezkedő Halmosihoz játszott, aki tizenkét méterről a kifutó Farkas fölött a soproni kapu közepébe bombázott (0-1).

48. perc: Leandro balról belőtt labdájába Csiszár még fejjel beleért, a labda Preisinger elé került, aki nagyon okosan a kissé kint álló Farkas fölött, mintegy tizenöt méterről szépen ívelt a soproni kapu közepébe (0-2).

59. perc: Filipovic szerzett labdát saját térfele közepén, soproni díszkíséret mellett vezette egy kicsit a labdát, majd előre játszotta Alexnek, aki ügyesen tette vissza társa elé: Filipovic ezek után zavartalanul vezethette rá a labdát Farkas kapusra, aki kissé kilépett elé, a szombathelyi csatár pedig higgadtan emelt át fölötte (0-3).

67. perc: Tóth Mihály cselezett jobbról befelé, Horváthoz játszott, aki a tizenhatos előteréből visszakanalazott Tóth elé, aki mellel maga elé tette a labdát, ügyesen fedezte és nyolc méterről Takács mellett a kapu közepébe lőtt (1-3).

A hetedik-nyolcadik hely valamelyikének a megszerzéséért küzdő Matáv nekiesett a már kiesett Haladásnak. Több helyzetet kidolgoztak a hazaiak, de ezeket ki is hagyták. Az első valamire való vendégakció góllal végződött. Ettől megnyugodtak a szombathelyiek, görcsössé vált a Matáv játéka. Ezek után a félidő második felében szinte percenként adódtak helyzetek a két kapu előtt, de az eredmény nem változott.

Szombathelyi góllal indult a második félidő, ez még magabiztosabbá tette a vendégeket, akik a fejvesztve, elképzelés nélkül támadó soproniakkal szemben megszerezték harmadik góljukat is. A hazai közönség tüntetése közepette Tóth Mihály szépített, de több gólra nem futotta a Sopron erejéből, amely dicstelenül búcsúzott a bajnokságtól.

Bognár György (Sopron): "Gratulálok a Haladásnak, kultúráltan futballozott. Nekünk kényszerűségből többször is szerkezetet kellett váltanunk, és rengeteg helyzetet kihagytunk."

Szentes Lázár (Haladás): "Az illetékesek egy törvénytelen vereenykiírással egy vidéki fellegvárat radíroztak le a magyar futball térképéről. Mi tizennyolc meccset játszottunk otthon és húszat idegenben, míg a Matávnál és a Debrecennél ez pont fordítva volt, ennek is szerepe van abban, hogy kiestünk."

Botár László

Ajánlat: