Vágólapra másolva!
Egyelőre csak gyengült az Újpest labdarúgócsapatának kerete, hiszen az Energie Cottbus komoly összeget áldozott Robert Vagnerre is. A lila-fehér csapat azonban több játékossal is tárgyalásban áll, Halmosi és Róth már szinte a klub labdarúgójának is tekinthető. A kapusedző júliustól a Genktől hazatérő Brockhauser István lesz.

Kialakult az Újpest labdarúgócsapatának szakmai stábja, Molnár László vezetőedzőt pályaedzőként Szabó András, kapustrénerként pedig az előző idény végén, belga bajnokként visszavonult Brockhauser István segíti majd. A csapat gyúrója továbbra is Tóth Kálmán marad, a csapatorvos pedig ezután is Dr. Lejkó Dezső lesz.

Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a klub honlapján elmondta, több labdarúgóval is tárgyalásban állnak. "Halmosi Péterrel gyakorlatilag már megállapodtunk, rajta kívül a Békéscsaba két legjobb játékosát is megkerestük, így jó esély van rá, hogy Balogh Zsolt és Simon Attila Újpestre igazol. Zalaegerszegről pedig Róth Ferenccel tárgyaltunk, sőt megállapodtunk a játékossal."

Német lapok napok óta cikkeztek arról, hogy a klub Lőw Zsoltot és Robert Vagnert csomagban szeretné értékesíteni, azaz eladni a Cottbusnak. Gyulay elmondta, Vagnert valóban megvásárolta az egykori keletnémet csapat, olyan összegért, amilyet magyar csapat Détári Lajos frankfurti szerződése óta nem kasszírozott labdarúgóért.

Cottbushoz kapcsolódó hír, hogy Vasile Miriuta újabb két évre kötelezte el magát, és kijelentette, 2004-ben befejezi az aktív játékot.

Ajánlat: