Vágólapra másolva!
Két év alatt majdnem 300 millió forintot áldoztak saját zsebükből a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosai, s most úgy határoztak, ezután nem fektetnek be többet a klub működésébe. Koncz László ügyvezető június 30-án lemond, s ha utódja úgy akarja, akkor szponzorként továbbra is marad a futballklubnál.

"Nem vált be a két éve tervezett üzleti elképzelés Kispesten" - ismerte el Koncz László, a futballcsapat egyik tulajdonosa. Hozzátette, bebizonyosodott, hogy privát tőkével nálunk még nem lehet finanszírozni egy csapatot. Kispesten nincsenek közpénzek, viszont a futballvilág is egyre inkább elüzletiesedik, tudomásul kell venni, hogy a pénznek a pénz a legjobb barátja.

"Úgy érezzük, egyenlőtlenek a feltételek. Más egyesületeknél az önkormányzat komoly összeggel támogatja a város vagy kerület csapatát" - mondta Koncz László. "Mivel két évig vártunk befektetőre, illetve támogatóra, de az csak nem érkezett meg, úgy döntöttünk, nincs tovább. Beláttuk, hogy az állami óriáspénzekkel nem tudunk versenyezni."

Koncz László arról is beszélt, hogy június 30-ával lemond ügyvezetői tisztéről, s a klub illetékesei majd eldöntik, hogy kit bíznak meg a poszt betöltésével. Most egyébként több szálon is megindult a befektetők, illetve támogatók keresése, csak reménykedni lehet, hogy a tárgyalások eredményesek lesznek. Koncz nem akar vészharangot kongatni, mégis úgy tartja: ha a Kispest-Honvéd rövid időn belül nem tud anyagilag megerősödni, még a léte is veszélybe kerül. Ha igénylik, Konczék a jövőben megmaradnak szponzornak, de a működést már képtelenek maguk finanszírozni.

Burkovits Ferenc

Ajánlat: