Vágólapra másolva!
Pénteken délben a genfi NOGA Hilton Hotel ad otthont az idei első nemzetközi kupasorsolásnak, amelyen három magyar csapat, a Bajnokok Ligájában szereplő Zalaegerszeg, valamint az UEFA-kupában kiemeltként ellenfélre váró Ferencváros és Újpest vesz részt.

A Bajnokok Ligájának selejtezőjében a Zalaegerszeg a második körben, július 31-én kapcsolódik, s nem kiemeltként erősebb ellenfélre számíthat. A tizennégy lehetséges rivális a következő: Dinamo Kijev (ukrán), Sparta Praha (cseh), Club Bruges KV (belga), Boavista (portugál), Grazer AK (osztrák), Bröndby (dán), Maccabi Haifa (izraeli), Legia Warszawa (lengyel), Lilleström SK (norvég), FC Basel (svájci), FK Partizan (jugoszláv), NK Zagreb (horvát), Levszki Szófia (bolgár), NK Maribor (szlovén).

Az UEFA-kupában az előző évek teljesítményei figyelembe véve tíz csoportba sorsolták a résztvevőket, és a kalapokon belül az úgynevezett koefficiens-táblázat szerinti kiemeléseket végeztek. Ennek következtében a Ferencváros és az Újpest is kiemelt lett, azaz a selejtező első körében könnyebb ellenfélre számíthat.

A bajnoki ezüstérmes zöld-fehér csapat a 3. kalapba került a lengyel Amica Wronki, a norvég SK Brann és a horvát Hajduk Split elit társaságába. Ők osztoznak majd meg a négy lehetséges ellenfélen, amelyek a következők: AEL Limasszol (ciprusi), FK Suduva (litván), Llansantfraid (walesi), GÍ Gotu (feröeri).

A Megyeri útiak a 6. kalapba kaptak besorolást a cseh Sigma Olomouc, a svéd IFK Göteborg és a dán Odense BK csapatával egyetemben. Ellenfeleik a Myllykosken Pallo (finn), Zimbru Chisinau (moldovai), FK Szarajevo (bosnyák), KÍ Klaksvik (feröeri) négyesből kerülhetnek ki.

Ajánlat: