Vágólapra másolva!
Még csak pár nap telt el a világbajnoki döntő óta, de a játékospiac máris megélénkült, és az elmúlt napokban több futballista is új egyesülethez igazolt. Így tett az AS Roma brazil középpályása, Marcos Assuncao is, aki Spanyolországba tette át székhelyét. A Real Betis hatmillió fontot fizetett ki érte.

Marcos Assuncao dos Santos 1976. július 25-én született Caieiras városában, és első egyesülete a Santos volt. Húszesztendősen mutatkozott be az első csapatban, és első idényében 19 találkozón kétszer volt eredményes az élvonalban.

A következő esztendőben valamivel kevesebbet játszott, és a gólszerzés sem ment neki olyan jól, de ennek a Flamengo leigazolta. A riói egyesületben sokkal jobban futballozott, öt találatig jutott, és ennek köszönhetően 1999 nyarán Európába költözhetett, miután az AS Roma szerződtette. Első olaszországi találatot negyedik mérkőzésén érte el a Perugia elleni bajnokin, és az 1999-2000-es pontvadászatban viszonylag sokat játszott, ám ezt követően egy sérülés miatt kevesebb játéklehetőséghez jutott.

A legutóbbi bajnokságban eredményesen játszott, hatszor volt eredményes, ezek többségét szabadrúgásból szerezte. Egy sérülés miatt a szezon végén ismét pihennie kellett, és sokak szerint ezért maradt ki a brazil világbajnoki keretből.