Vágólapra másolva!
Véget értek a találgatások Angyalföldön: a másodosztályba visszazuhant Vasas vezetőedzője Csábi József lesz. A BVSC és a Honvéd korábbi védőjét Monoron, az Innstadt-kupán értük utol, ahol a piros-kék együttes is szerepelt.

"Még nem írtuk alá a megállapodást, de szóban megegyeztem Iványi Károly ügyvezetővel, ami esetünkben ugyanolyan, mintha szignáltuk volna a szerződést" - kezdte Csábi József.

"A részletekről kedden tárgyalunk még, többek között a szerződés időtartamáról is. Monoron még nem szeretnék belenyúlni a csapatba, keddtől viszont teljes felelősséggel veszem át a szakmai munka irányítását. Nagy lehetőségnek érzem a Vasas vezetőedzői posztját, de érzem az erőt is magamban, hogy véghez tudjuk vinni a nagy célt a játékosokkal, ami nem is lehet más, mint az azonnali visszajutás az élvonalba. Kockázat nélkül nincs üzlet, ám én a kudarcra gondolni sem akarok, óriási győzni akarás munkál bennem. Mindenesetre az utóbbi napokban gyorsan peregtek körülöttem az események, hiszen csütörtökön még a REAC trénere, pénteken a Vasas pályaedzője voltam, hétfőn pedig már a piros-kékek vezetőedzőjének vallhattam magam. Nagy lehetőség számomra a Vasas szakvezetői tisztsége, amivel élni szeretnék, s remélem, a játékosokkal együtt sok szép sikerben lesz részünk."

Csábi József munkáját pályaedzőként Tepszics Ignác, míg a kapusok trénereként továbbra is Gróf Attila segíti majd.

A Vasassal kapcsolatos hír, hogy a csapat 4-3-ra legyőzte az Újpestet Monoron, s ezzel megszerezte az Innstadt-kupa harmadik helyét.

Innstadt-kupa, a 3. helyért :
Vasas - Újpest 4-3 (0-0)

A keddi döntőben: Olimpiai válogatott-Debrecen

Ilzer-kupa, a 3. helyért:
Vasas 1992-es csapat - Fót 5-3 (1-1)

A keddi döntőben: Dabas-Monor

Bánki József