Vágólapra másolva!
Hétfőig adott határidőt a Magyar Labdarúgó Liga a Kispest labdarúgó-csapatának, hogy bemutassa az NB I-es bajnokságban való induláshoz szükséges 140 millió forintról szóló bankgaranciát.

Az MLL székházában az ülés kora délután kezdődött, majd öt órán át tartott, nem véletlen, Détári Lajos vezetőedző is bekapcsolt mobiltelefonnal vezette a hétfői tréninget a Bozsik-stadionban. Aztán kiderült, nem csupán a Kispest, hanem az MTK és a Ferencváros is felszólítást kapott nevezési hiánypótlásra, aminek végső határideje csütörtök 10 óra, ezen kívül a két fővárosi együttesnek alá kell írnia, hogy egyetért a versenykiírással. A Ferencvárosnak ezen felül tőkefeltöltést kell végrehajtania, hogy saját vagyoni mérlege pozitív legyen. Persze az MTK és az FTC esete annyiban más, hogy a kékeknek, valamint a zöldeknek egy-egy nyilatkozatot, illetve mellékletet kell hivatalosan benyújtaniuk a ligához, míg a kispestieknek az említett csütörtöki határidőig 62 millióról szóló váltót szükséges még bemutatniuk, amit a liga illetékesei közöltek is Koncz Lászlóval, a KHFC egyik tulajdonosával.

A határidő lejártával fellebbezésnek van helye, amit a liga elöljárói július 20-i ülésükön tárgyalnak. Détári Lajos, a Kispest vezetőedzője tőlünk értesült a hírről: "Az mindenképpen örvendetes, hogy néhány napig levegőhöz jutottunk, de a gondok ezzel még nem oldódtak meg. A játékosokkal együtt reménykedünk abban, hogy az NB I-ben indulhatunk. Ráadásul egyre többen bíztatnak bennünket azzal, hogy ne izguljunk, mert minden megoldódik, ami azért is jó lenne, mert elsősorban nekem kell a futballisták szemébe néznem az öltözőben. Hamarosan kezdődik a bajnokság, s a játékosok nem tudják, melyik csapatban szerepelnek majd az új idényben. Szívük szerint maradnának Kispesten, elvégre néhány nap alatt nehéz lenne maguknak új csapatot találni."

Foci volt, foci lesz. És most?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29153

Ha a hiányosságokat a határidőig valamelyik klub nem teljesíti, akkor az NB I létszámát a liga más, a nevezéseknek minden tekintetben megfelelő csapatokkal tölti fel. Az MLL éppen ezért felkéri a Haladást, a Vasast, a Diósgyőrt és a Celldömölköt, hogy hivatalosan nyújtsa be az élvonalra vonatkozó nevezést, illetve kiegészítéseket. "A liga mindenképpen tizenkét csapattal képzeli el a jövő hét végén kezdődő bajnoki idényt" - mondta Muszbek Mihály ügyvezető-igazgató. A 2002/2003-as bajnoki idényben biztosan elindulhat a Dunaújváros, a Debrecen, a Sopron, a Győr, a Zalaegerszeg, az Újpest, a Siófok, a Békéscsaba és a Videoton.

Bánki József