Vágólapra másolva!
Mátyus János és menedzserei nem tudtak megegyezni az olasz élvonalbeli Perugiával, ezért a futballista hazaindult Magyarországra.

A játékos elmondta, hogy menedzsereinek társaságában hétfőn délután tárgyalóasztalhoz ült a Perugia vezetőivel. Ott volt a megbeszélésen az olasz egyesület vezetőedzője is. Cosmi úgy nyilatkozott, hogy tudná használni a magyar labdarúgót. Ezután az anyagiak kerültek szóba.

Lehet-e magyar focistából világsztár?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=26844Fizetéscsökkentés a Serie A-ban/sport/focivilag/20020712fizetescsokkentes.html

Mátyus még a megbeszélések előtt elmondta menedzsereinek, mennyi pénzt szeretne a szerződés aláírásáért, de a Perugia vezetői sokallták az összeget, így aztán békében, barátságban elváltak.

A magyar labdarúgó hazaindult, s mint elmondta, szeretné, ha a következő napokban eldőlne, hogy hol folytatja pályafutását. Érdeklődnek iránta Franciaországból és Angliából is, mindkét helyre szívesen menne, csak egy a lényeg, hogy ne kelljen próbajátékon részt vennie.

Burkovits Ferenc