Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség posztumusz érdemrendet adományoz a május 17-én, 74 éves korában elhunyt Kubala Lászlónak, az 1950-es évek legendás játékosának. A FIFA azért részesíti elismerésben, mert "hosszú pályafutása során rendkívül sokat tett a futballért".

Kubala egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban - már világklasszisként - tizenkilencszer. Ezeken a mérkőzéseken összesen tizenöt gólt lőtt.

Magyarországon a Ferencvárosban és a Vasasban, Csehszlovákiában az SK Bratislava színeiben játszott, majd egy rövid olaszországi kitérő után 1951 és 1963 között az FC Barcelona futballistája volt. 1999-ben a katalán klub történetének legjobbjának választották Johann Cruyff és Diego Maradona előtt. Spanyolországban négy bajnoki és hat kupaelsőségből vette ki a részét, továbbá csapatával kétszer a VVK-t (az UEFA-kupa elődjét) is elhódította. Megfordult még az Espanyol együttesénél, majd Kanadában és Svájcban szerepelt.

Edzőként szintén sok sikert ért el: tizenegy éven át volt a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, 1992-ben az olimpiai együttes másodedzőjeként aranyérmes lett, a Barcelonával pedig 1982-ben KEK-et nyert.