Társoldalunk:

Sérüléshullám sújtja a Manchester Cityt

Az angol Premiershipben különösen nehéz dolga van az újonc egyesületeknek, így nem kis meglepetésnek bizonyult az előző szezonban, hogy mind a három gárda, amely egy évvel korábban jutott fel a legjobbak közé, benn tudott maradni az élvonalban. A mostani újoncok közül a Manchester Citynek adták a legnagyobb esélyt arra, hogy meg tud kapaszkodni a Premier League-ben, de a manchesterieket az elmúlt hetekben komoly sérüléshullám sújtja, ami megnehezíti a szezonkezdetet a számukra.





Anelka még tartja magát, de szomorú társai problémái miatt
Fotó: EPA
A City a 2000-2001-es idényben esett ki a legjobbak közül, és az elmúlt szezonban természetesen az azonnali visszajutást vette célba. Erre meg is volt az esély, hiszen a játékoskeret nemhogy nem gyengült, de még tovább erősödött, ráadásul a kispadra sikerült szerződtetni a volt szövetségi kapitányt, Kevin Keegant, akit még mindig kultikus tisztelet övez Angliában. A manchesteri drukkerek tehát optimisták voltak, de arra valószínűleg maguk sem számítottak, hogy kedvenceik ilyen nagy fölénnyel jutnak majd vissza a Premier League-ba. A klub ugyanis rajt-cél győzelmet aratott, tízpontos előnnyel nyerte meg a First Division küzdelmeit, és már hetekkel az utolsó forduló előtt bebiztosította feljutását.

Keegan ígéretet tett arra, hogy az élvonalra még tovább erősít a játékoskereten, hogy a Citynek a legjobbak között ne kelljen a kiesés ellen küzdenie, és a nyári átigazolási időszak azt mutatta, hogy a Hatalmas Egér komolyan gondolta szavait. Miközben a meghatározó játékosok közül senki sem távozott a klubtól, olyan, nemzetközileg is elismert futballisták érkezetek, mint a kameruni Marc-Vivien Foé (a francia bajnok Lyontól kölcsönbe), a veterán dán portás, Peter Schmeichel (az Aston Villától teljesen ingyen), az argentin Matías Vuoso az Independietétől (vételára 3,5 millió font volt), valamint két olyan futballista, aki az előző idényben már az angol élvonalban szerepelt, de csak kölcsönben, és a Citynek sikerült elcsábítania őket.

A francia középhátvédet, Sylvain Distint a Newcastle United is szerette volna megtartani, ám Keeganél ráígértek a Szarkák ajánlatára, és négymillió fontért szerződtették a védőt a PSG-től. Az igazi nagy fogás azonban egy másik francia focista volt, aki szintén a párizsiaktól vettek meg, potom 12 millió fontért. Igaz, Nicolas Anelkát a Liverpool, ahol a szezon második felében kölcsönben szerepelt, nem nagyon marasztalta, de mindez csak extra motivációt jelenthet a támadó számára.

Úgy tűnt tehát, hogy minden adott ahhoz, hogy a Manchester City jól szerepeljen a Premier League-ben, hiszen a játékoskerete alapján a középmezőnyben foglalhat helyet, ám a felkészülés során Keegannek azzal kellett szembesülnie, hogy sorra sérülnek meg a fontos játékosai. A csatársorból előbb a világbajnokságon is látott, és egyébként is rendkívül sérülékenynek számító costa rica-i Paulo Wanchope dőlt ki, majd nem sokkal később egy másik közép-amerikai futballista, a bermudai Shaun Goater is megsérült. Ő talán nem annyira ismert, mint Wanchope, de az elmúlt években a City legmegbízhatóbb gólvágója volt, a drukkerek kedvencének számít.

E két sérülés ha kicsit aggasztotta is Keegant, de nem ejtette kétségbe, hiszen a támadósorban azért bőségesen volt alternatívája, a nyáron szerződtetett Anelka és Vuoso mellett Darren Huckerby és Jonathan Mackem is a rendelkezésére áll.

Először az sem okozott túl nagy fejfájást a szakvezetőnek, hogy második számú kapusa, a volt utánpótlás-válogatott Nicky Weaver térdsérülést szenvedett, ami miatt meg kellett operálni, és ezzel szinte biztossá volt, hogy a szezon elején nem áll a szakvezető rendelkezésére. A minap azonban ez utóbbi hír is kettőzött jelentőséget kapott, mivel a Preston North End elleni edzőmeccsen az első számú portás, Peter Schmeichel rosszul esett, neki is a térde sérült meg, és az első jelzések alapján ő sem játszhat majd az első pár fordulóban. Mindez egyben azt jelenti, hogy a Premier League augusztus 17-i rajtja előtt Keegannek csak egy kapusa van Carlo Nash személyében, aki korántsem olyan tapasztalt, mint a másik két hálóőr. A tréner ugyan bízik abban, hogy Weaver mégis csak felépül a nyitófordulóra, de erre kicsi az esély, így a Citynek nem is lesz olyan egyszerű helytállnia a Premier League-ben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK