Vágólapra másolva!
Jens Nowotny és Christoph Daum is cáfolta, hogy adócsalást követett volna el. A Bayer Leverkusen válogatott labdarúgója ellen szombaton indított nyomozást a kölni ügyészség. Daumnak is a leverkuseni ténykedése kapcsán akadtak problémái, a vád szerint feketén kapta fizetése egy részét a Bayertől.

"Minden bevételemmel szabályosan elszámoltam" - mondta a vádakra reagálva a 28 éves Nowotny, aki április 30-án térdsérülést szenvedett, s ezért kénytelen volt kihagyni a világbajnokságot. Azóta többször is megműtötték, és egyelőre úgy tűnik, hogy idén már nem léphet pályára.

A Süddeutsche Zeitung korábban arról számolt be, hogy a védő 1996-os átigazolása kapcsán merültek fel problémák. Nowotny a Karlsruhétól szerződött Leverkusenbe, s állítólag 10 millió márkát kapott új klubjától, az összeg azonban "papíron" a rokonaihoz került. Az újság szerint az ügyészség azt próbálja most kideríteni, hogy a pénz titokban visszajutott-e a játékoshoz.

A Bajnokok Ligája-döntős klub illetékesei a labdarúgóhoz hasonlóan tagadják, hogy bármilyen törvényellenes tranzakciót hajtottak volna végre. "Jens Nowotny hat évvel ezelőtti átigazolása ügyében minden az adózási szabályoknak megfelelően zajlott" - áll a Bayer által kiadott közleményben.

Christoph Daum volt vezetőedző szintén tagadja, hogy leverkuseni ténykedése idején feketén kapta fizetése egy részét. A vádat Matthias Prinz hamburgi ügyész hozta fel a német szakember ellen, de Daum szerint pusztán rágalmazásról van szó. "Soha nem jutottam tisztességtelen úton jövedelemhez, ezért azt fontolgatom, hogy az ügyben bírósághoz fordulok" - nyilatkozott a tréner a ZDF televíziónak.

A Süddeutsche Zeitung korábban arról számolt be, hogy Daum feltehetően bére mellett illegálisan is felvett pénzt a Leverkusentől, az összeget külföldi számlákra utalták át. A lap úgy tudja, hogy a szakvezető keresete az így, adózás nélkül kapott pénzzel együtt elérte az évi kilencmillió márkát.

Daumtól azután vált meg a Leverkusen, hogy 2000. október 20-án a hajából vett minta elemzése során kiderült, rendszeresen fogyasztott kábítószert. A német szövetség rögtön felbontotta a vele kötött szerződést, így nem lehetett a válogatott szakvezetője. Idén májusban jogerősen felmentették abban a perben, amelyben 63 rendbeli, kis mennyiségű (3-5 gramm) kokain birtoklásával vádolták, majd visszakapta edzői licencét.