Vágólapra másolva!
Az FTC elleni találkozó félidejében összeveszett edzőjével, Fitos Józseffel Tóth József, a Kispest kapusa. A szakvezető lecserélte játékosát, s a szócsata folytatása ma várható, a Bozsik stadionban, a tulajdonosok előtt. A futballkörökben nem szokatlan, ám a csere miatt mégsem mindennapos szócsatáról a kapussal beszélgettünk.

Mi történt a szünetben?
Varga Sándor klubigazgató, Szurgent Lajos pályaedző, Gujdár Sándor megbízott vezetőedző, Mecseki Sándor főorvos és a csapat előtt Fitos edző keményen rám támadt, engem okolva az első gólért, hozzátéve, hogy miért nem jövök ki a kapuból. Aztán folytatta, hogy a bajnokságban eddig kapott gólok zöme az én lelkemen szárad. Ide tartozik, hogy még a mérkőzés előtt közölte velem, hogy a kapukirúgásokat nem végezhetem el, hanem valamelyik mezőnyjátékos.

Ebből lett a konfliktus?
Megpróbáltam nyugodtan válaszolni Fitosnak: nézd, Józsi, ha ennyire rossz kapusnak tartasz, akkor nem kell védetned.

És erre ő?
Ismét rám támadt: mire verem magam, örüljek, hogy a Kispest játékosa lehetek.

És ekkor jelentette be, hogy csere lesz?
Igen. Kitombolta magát, majd közölte, hogy a következő meccsen sem én leszek a kapus, de ekkor már szólt a bírói sípszó, menni kellett a második félidőre.

Mi történt a lefújás után?
Az öltözőben Gujdár Sándor próbált vigasztalni. Ő is kapus volt, jobban megért, s azt mondta, nyugodjak meg, higgadjak le, majd hétfőn a klubtulajdonos, Koncz László előtt átbeszéljük a történteket.

És Fitos akkor már nem szólt egy szót sem?
Hozzám már nem, csak annyit mondott a fiúknak is, hogy nagyon tetszett a második félidő, elégedett volt a látottakkal.

Most hogyan tovább?
Nem tudom. Fitosnak joga van bírálni, sőt még ahhoz is, hogy lecseréljen. De úgy gondolom, ahhoz neki sincs joga, hogy magából kivetkőzve nekem támadjon. Hétfőn mindenesetre szeretnék a tulajdonosokkal is mindent átbeszélni, mert a mérkőzést követően csak röviden tájékoztattam őket a történtekről.

Burkovits Ferenc