Vágólapra másolva!
Az olasz AS Roma középpályása alighanem az idei év legbalszerencsésebb labdarúgójának számít, pláne a nyári világbajnokság eredményének ismeretében. A brazil válogatott csapatkapitánya ugyanis a World Cupot megelőző utolsó edzések egyikén szenvedett nevetséges módon sérülést (éppen kapusként repkedett a háló előtt), így lemaradt a tornáról, mi több a vb-aranyról is. Émerson azóta felgyógyult, így ő is ott lesz augusztus 21-én Fortalezában, ahol a selecao Paraguay válogatottját fogadja.

Émerson Ferreira da Rosa 1976. április 4-én látta meg a napvilágot Pelotas városában, Rio Grande do Sul államban, és a térség legpatinásabb csapata, a Grémio 1992-ban szerződtette. Három állami bajnoki címet szerzett, 1995-ben Libertadores-kupát, egy évvel később pedig brazil bajnokságot nyert a kék-fehérekkel, akiknek akkoriban Luiz Felipe Scolari, a jelenlegi szövetségi kapitány volt a trénerük.

1997 nyarán szerződött Németországba, a Bayer Leverkusenbe, ahol gyorsan meghatározó játékos lett. Itteni játéka alapján került be a selecaóba, amelyben nem sokkal az 1998-as világbajnokság előtt debütált, és ott volt a mondiálon is. A vébé után lett igazán nagy sztár a Bundesligában, különösen az 1999-2000-es bajnokságban ment neki jól a játék, amikor a Leverkusennel ezüstérmet szerzett, őt pedig a bajnokság legjobb játékosának választották meg.

Noha szerződése 2001-ig volt érvényes a gyógyszergyáriaknál, a Bayer nem tudta megtartani, és hosszas huzavona után az AS Roma német rekordnak számító 12,2 millió fontnak megfelelő összegért szerződtette. Római pályafutása nem a legjobban kezdődött, hiszen egy térdsérülés miatt csak fél évvel leigazolása után mutatkozhatott be a Romában, de a bajnokság második felében jól futballozott.

Capello Scolarit hibáztatja Émerson sérüléséért20020605capello.html

A brazil válogatottban időközben ő lett a csapatkapitány. A középpályán az ő feladata többek között, hogy a "művészek" helyett is fusson, ennek megfelelően sok labdát szerez, de sokat is szabálytalankodik. A vébé előtti edzések során összeszedett buta sérülése miatt nem lehetett ott a tornán, ám felgyógyulása után ő is meghívást kapott az augusztus 21-én Fortalezában rendezendő Paraguay elleni válogatott mérkőzésre, ahol a selecao hazai közönség előtt ünnepelheti a vb-elsőséget.