Vágólapra másolva!
Ami a felnőtt futballistáknak az Aranylabda, az a 21 éven aluli labdarúgók számára a Bravo-díj. A trófeát a neves olasz sportlap, a Guerin Sportivo ítéli oda immár 24 éve a legjobb európai U21-es focistának, a 2001-2002-es szezonban a Borussia Dortmund világbajnoki ezüstérmes hátvédje, Cristophe Metzelder kapta meg.

A Bravo-díjnak meglehetősen nagy a presztízse, ami persze nem véletlen, hiszen az elmúlt években bebizonyosodott: aki megkapja ezt az elismerést, az később szinte minden esetben világklasszis futballista lesz. Az első években még brit fölény jellemezte díjazást, az eső öt évből négyszer angol labdarúgó végzett az élen, ezt követően azonban a dél-európaiak vették át az uralmat: az elmúlt húsz évből tizenegyszer spanyol vagy olasz futballista nyerte meg a díjat. Nem akármilyen játékosokról van szó, hiszen Emilio Butragueno (ő mindjárt kétszer is), Paolo Maldini, Roberto Baggio, Josep Guardiola vagy éppen Alessandro del Piero is Bravo-díjasnak mondhatja magát.

Persze Olaszországon és Spanyolországon kívül is remek futballisták hódították el a trófeát: Marco van Basten, Robert Prosinecki, Ryan Giggs, Patrick Kluivert, hogy csak a legnagyobbakat említsük. 1997-ben, akárcsak az Aranylabdánál, a feltételeket kiterjesztették az Európában futballozó, ám nem európai játékosokra is, amelynek köszönhetően egymás után kétszer Ronaldo részesült az elismerésben. A csatárok csillaga azóta leáldozott: míg az első húsz díj közül 14-et támadó nyert, addig Ronaldo 1998-as győzelme óta a csatárok csak a vert mezőnyben kullognak. 1999-ben és 2000-ben két kapus, Gianluigi Buffon és Iker Casillas, tavaly pedig egy középpályás, Owen Hargreaves győzött.

Az idei szavazáson a kikötés szerint azok a futballisták vehettek részt, akik 1980. július elseje után születtek, vagyis a 2001-2002-es szezon kezdetekor még nem töltötték be a 21. életévüket, és persze Európában futballoznak. Az idei szavazás annyiból persze mindenképpen különleges volt, hogy a nyári világbajnokság alaposan rányomta a bélyegét - az első három helyezett mindegyike jelen volt a World Cupon. Igaz, az első tíz helyezettnek a fele csak nézőként csodálhatta a vébét.

Kedvenc focistahttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=37596

A győztes személye nem okozott meglepetést, hiszen Metzelder az elmúlt két évben valóban villámkarriert futott be. Amikor a Borussia Dortmund 2000 nyarán megvette őt a Preussen Münstertől, csupán 180 ezer eurót fizetett, míg idén nyáron a Real Madrid már 25 milliót kínált érte, de a Dortmund nem engedte el. Metzelder értéke tehát több mint százszorosára emelkedett, köszönhetően annak, hogy előbb sikerült beverekednie magát a Borussia Dortmund kezdő tizenegyébe, majd bajnoki címet nyert a dortmundiakkal, végül pedig a világbajnokságon is kiváló teljesítményt nyújtott, és meghatározó játékosa volt az ezüstérmet nyert Nationalelfnek.

A Bravo-díj első tíz helyezettje:
1. Cristophe Metzelder (német, Borussia Dortmund)
2. El-Hadji Diouf (szenegáli, RC Lens)
3. Joaquín (spanyol, Real Betis)
4. Tomás Rosicky (cseh, Borussia Dortmund)
5. Hugo Viana (portugál, Sporting Lisboa)
6. Iker Casillas (spanyol, Real Madrid)
7. Djibril Cissé (francia, AJ Auxerre)
8. Javier Saviola (argentin, FC Barcelona)
9. Rafael van der Waart (holland, Ajax Amsterdam)
10. Petr Cech (cseh, Sparta Praha).