Vágólapra másolva!
Okkal vagy ok nélkül, de a szerdai ZTE -Manchester United Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés előtt jegy nélkül maradtak közül sokan a Vodafone céget és a zalai vezetőket szidták, hogy lemaradnak a várva várt eseményről. Ráadásul a Manchester United együttesét is szponzoráló mobilszolgáltató magyarországi részlege részéről mintha nem tették volna egyértelművé, hogy az angolokhoz hasonlóan szponzorként, netán csak eseti támogatóként állnak a zalai klub mögött. Ez ügyben kértünk felvilágosítást Nagy Ferenctől, a ZTE menedzserétől, aki megerősítette: a hír igaz, a Vodafone a ZTE új szponzorának tekinthető.

Nyerjen jegyet a Manchester United vendégjátékára!

"A Vodafone-nal kötöttünk egy hároméves megállapodást, amely három lépcsőből áll. Az elsőben a szerdai mérkőzésre szól a tranzakció, a másodikban a következő fellépéseinkre: a hazai bajnokikra, illetve a televíziós találkozókra, a harmadikban pedig egy reklámcsomagban gondolkodik a cég, amelyben esetleg szóba kerülhet a stadion névhasználata is. Az első két pontról írásos megállapodást kötöttünk Sztaricskai Tamással, a Vodafone marketingfőnökével, a harmadikról pedig elvi megegyezés születettet, ezt a jövőben szignálhatjuk papíron is. Utóbbira a Manchester United elleni meccs után kerülhet sor."

Mindez tiszta és világos, de biztos, ami biztos alapon megkérdeztük Nagy Ferencet, hogy ezek szerint a Vodafone a ZTE hivatalos szponzorának tekinthető-e, mire a sportvezető így felelt: "Igen"

Hír még, de sajnos rossz a szurkolók számára, hogy a hatalmas érdeklődéssel várt ZTE-Manchester United találkozó előtt a zalai klub vezetése kérvényezte a Puskás Ferenc-stadion igazgatóságánál sőt, még a GYISM-nél is az aréna felső szektorainak a megnyitását, Orbán Sándor, a stadion főigazgatója ezt azonban nem engedélyezte. Ám mielőtt bárki az igazgatóra haragudna, az indok teljesen érthető. Az átépítés miatt jelenlegi műszaki állapotában életveszélyes a lelátónak a kérdéses része.

ZTE-MU: Botrány és verekedés a pénztáraknál/sport/focivilag/bl/20020812elkelt.html

Végezetül a jegyelosztásról még annyit: a Vodafone-nak 12 ezer jegyet adott el a ZTE, de egyáltalán nem kedvezményesen, sőt ellenkezőleg, a vezetők hosszú távú megállapodást kötöttek a mobilszolgáltatóval. Az angolok egész pontosan 2670 jegyet kaptak, néhány százat pedig az MLSZ-nek és a ligának juttatott a zalai klub. A ZTE főszponzora, az e-on kétezer belépőre tartott igényt, a maradék 11 ezerből 8 ezret Zalaegerszegen, 3 ezret pedig Budapesten adtak el.

Bánki József