Vágólapra másolva!
Az Osasuna együttese az elmúlt két idényben egyaránt az utolsó fordulókban biztosította be az élvonalbeli tagságát, és a pamplonai klub szeretné elérni, hogy az új pontvadászatban ne kelljen az utolsó pillanatig izgulniuk a drukkereknek. Éppen ezért igyekeznek megerősíteni a játékoskeretét, ennek jegyében szerződtették az uruguayi válogatott csapatkapitányát, Pablo Garcíát, aki az előző idényben a Veneziában futballozott.

1977. május 11-én született, és hazájában egyik nagycsapatban sem játszott, a montevideói Wanderersben futballozott, innen igazolta le a spanyol Atlético Madrid 1997 nyarán.

Abban az idényben egyetlen találkozón sem szerepelt a madridi gárdában, a következő szezonban pedig már a másodosztályban kellett futballoznia, mivel a klub kiesett.

Két évvel később némi meglepetésre megvette őt az AC Milan, azonban egy súlyos sérülés miatt csak fél évvel később mutatkozott be a Serie A-ban. Nem tudta beverekedni magát a kezdők közé Milánóban, így tavaly ősszel kölcsönadták a Veneziának.

A válogatott legjobb játékosa volt a vébéselejtezők alatt, igazi vezéregyéniségnek bizonyult a pályán. Rengeteg labdát szerez a középpályán, és azokat jól is osztja el. A világbajnokságot követően García klub nélkül maradt, és hazájában a Montevideo Wanderersszel tréningezett, hogy edzésben maradjon.