Vágólapra másolva!
Fitos József, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának edzője lemondott posztjáról, s a jövőben a klub utánpótlás együtteseinél tevékenykedik.

"Közös megegyezéssel döntöttünk így" - mondta Kiss Zsolt, a klub egyik tulajdonosa, majd hozzátette: "Átmenetileg a vezetőedzői tisztet hivatalosan eddig is betöltő Gujdár Sándor, valamint a korábban pályaedzőként tevékenykedő Ioan Patrascu irányítja majd a felkészülést.

A fővárosi együttes eddigi öt mérkőzésén két döntetlent játszott és háromszor kikapott, így két pontjával az utolsó előtti, azaz tizenegyedik helyen áll. Fitos távozása a harmadik edzőváltozást jelenti az NB I 2002/2003-as idényében: pénteken Pásztor József (Békéscsaba), vasárnap Bognár György (Sopron) állt fel a kispadról.