Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt összeült az Újpest FC vezérkara, hogy döntsön a szlovákiai tréner, Molnár László sorsáról. A vezetők este fél hétre jutottak dűlőre, és menesztették Molnárt. A csapat irányítását Molnár segítője, a hivatalosan a vezetőedzői posztot eddig is betöltő Szabó András veszi át.

A döntésben szerepet játszott, hogy a szakvezetőnek nem volt az élvonalbeli edzősködéshez szükséges A licence, de a fő ok természetesen a csapat sorozatos gyenge teljesítménye volt.

A Borsodi Ligában öt forduló után hét ponttal az 5. helyen álló Újpest irányítását Molnár segítője, a hivatalosan a vezetőedzői posztot eddig is betöltő Szabó András veszi át, akinek megbízatása 2004-ig szól.

Hajrá Lilák!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=30889

Újpesten sokan már előrevetítették Molnár távozását, mondván, az edző ideges alaptermészete rányomta a bélyegét a csapat játékára, továbbá túl gyakran cserélgette a labdarúgókat, így nem alakulhatott ki egységes együttes a Megyeri úton.

A Borsodi Liga hatodik fordulója előtt Pásztor József, Bognár György és Fitos József után Molnár László egy héten belül a negyedik edző, aki távozik posztjáról.

Bánki József