Vágólapra másolva!
A hét végén húsz mérkőzéssel megkezdődnek a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők, amelyek végcélja a 2004-es, portugáliai kontinensviadal lesz. Az összecsapások java részét szombaton vívják, vasárnap mindössze két találkozóra kerül sor.

Az első csoportban Szlovénia Málta, Ciprus pedig Franciaország ellen lép pályára. A szlovén együttes új szakvezetője, Bojan Prasnikar nem számíthat egyik középpályására, Nastja Cehre. A belga Bruges játékosát még a világbajnokságon állították ki, emiatt nem szerepelhet. Meglepetés, hogy a kapitány nem hívta meg keretébe az egyik legjobb szlovén támadót, a Hapoel Tel-Aviv csatárát, Milan Ostercet, ellenben a "rosszfiúnak" kikiáltott Zlatko Zahovic ismét tagja a nemzeti csapatnak. A védő Aleksander Knavs, illetve a kapus Marko Simeunovic ismét egészséges, várhatóan pályára is lépnek mindketten Ljubljanában.

A máltai együttes nem túl jó előjelekkel várja az összecsapást, hiszen az előző összecsapáson, a felkészülés jegyében, 5-0-s vereséget szenvedett Macedóniában. A csapatba visszatér a veterán csapatkapitány, David Carabott, aki még februárban sérült meg, ám David Camilleri, valamint Malcolm Licari nem állhat a szakvezetés rendelkezésére. Sérült a Sliema középpályása, Joe Brincat is, míg a Kaiserslautern csatára, Michael Mifsud az orrát törte az Inter elleni találkozón.

A szlovének eddig egyébként két alkalommal játszottak Málta ellen, 1994-ben és 1996-ban a máltai rendezésű Rothmans-kupán, és első alkalommal 1-0-ra nyertek, másodjára pedig gól nélküli döntetlenre végeztek. Érdekesség, hogy Zahovic és Simeunovic az első, Ermin Siljak pedig a második meccsen szerepelt a mostani keretből.

A szlovén keret
kapusok: Dabanovic, Simeunovic
mezőnyjátékosok: Bulajic, Cipot, Knavs, Vugdalic, Mavric, Acimovic, Filekovic, Gajser, Karic, Pavlin, Radosavljevic, Sukalo, Zahovic, Zlogar, Cimerotic, Rakovic, Siljak, Ipavec

A máltai keret
kapusok: Darmanin, Muscat
mezőnyjátékosok: Carabott, Chetcuti, Ciantar, Dimech, Debono, Said, Theuma, Agius, Camenzuli, Giglio, Turner, Bogdanovich, Mallia, A. Mifsud, M. Mifsud, Nwoko

A másik összecsapáson Ciprus Franciaországot fogadja, s bár az esélyek egyértelműen a vendégek mellett szólnak, azért nem szabad megfeledkezni arról: a vb-selejtezők során a spanyolok egyszer már elvéreztek a szigetországban. Momcilo Vukotic ciprusi szövetségi kapitány is tisztában van azzal, nem ők az esélyesek. "Kétség kívül a franciák az esélyesek, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk megnehezíteni a dolgukat a legjobb teljesítményünkkel. Bízom játékosaimban, hogy lehető legtökéletesebb formájukat mutatják majd" - nyilatkozta a szakvezető. "Nehéz a helyzetünk, de ígérem, mindent elkövetünk a siker érdekében. Kérem a szurkolókat, jöjjenek és segítsenek nekünk" - mondta Nicos Panagiotou, az Anorthosis Famagusta kapusa, aki három éve a már említett spanyolok elleni meccs egyik hőse volt.

A csapatban egyetlen sérült van, igaz, épen a legjobb játékos, a Panathinaikoszban futballozó csatár, Michalis Konstantinou, akit várhatóan vagy Giasemis Gaisemakis (PAOK), vagy Marios Agathocleous (APOEL Nicosia) helyettesít majd.

Santini az új francia futballkapitány/sport/focivilag/20020719santini.htmlSzigorú az új francia kapitány/sport/focivilag/20020905szigoru.html

Az Európa-bajnok francia együttesben több kérdőjel is akad, így például Fabien Barthez és Thierry Henry (Arsenal) játéka bizonytalan. Mivel David Trezeguet (Juventus) sem kapott meghívást, így előfordulhat, hogy a két támadó a Wiltord, Marlet, Govou trióból kerül ki. A Tunézia elleni keretből Cheyrou (Liverpool), Reveillere (Rennes) és Mexes (Auxerre) nem kapott meghívót, ellenben az Auxerre elefántcsontparti születésű középpályása, Olivier Kapo meglepetésre bekerült Santini kapitány keretébe.

Ami a két csapat örökmérlegét illeti, eddig négyszer találkoztak egymásssal, és három francia diadal mellett egy döntetlen született, mégpedig az 1990-es világbajnokság selejtezőin, Cipruson.

A ciprusi keret
kapusok: Panayiotou, Shimitras
mezőnyjátékosok: Konnafis, Nicolaou, Okkaridis, Daskalakis, Michael, Theodotou, Ioakim, Spyrou, Satsias, Christodoulou, Kaiafas, Nicolaou, Agathocleous, Eleftheriou, Constantinou, Okkas, Yasemakis.

A francia keret
kapusok: Barthez, Coupet, Landreau
mezőnyjátékosok: Bréchet, Candela, Christanval, Desailly, Sagnol unich), Mikaël Silvestre, Thuram, Carriere, Kapo, Makelele, Petit, Vieira, Zidane, Cissé, Govou, Henry, Marlet, Wiltord