Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya leginkább a második félidőben mutatott játékkal elégedett, és úgy véli: az Izland elleni barátságos találkozó jól szolgálta a felkészülést az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre. Az együttes a hajrában szerzett gólokkal 2-0-ra nyert szombaton Reykjavíkban.

"Sajnálom, hogy a szurkolók nem láthatták otthon az összecsapást, hiszen végig nagyon jól játszott a csapat. Szinte a kezdéstől mi kezdeményeztünk többet, helyzeteket is sikerült kialakítanunk, de csak az utolsó tíz percben tudtuk gólra váltani a fölényünket. Ez nagy részben a remekül irányító Lisztes Krisztiánnak köszönhető. Egyénileg és karmesterként is nagyszerű teljesítményt nyújtott, de hozzá kell tennem, hogy a győzelem a csapatmunka diadala" - értékelte a látottakat a szakvezető.

Az Eb-selejtezők menetrendje és eredményei/sport/focivilag/20020905azebselejtezok.htmlGellei elégedetthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29879

Az Eb-selejtező 4. csoportjában szombaton elkezdődött a küzdelem, a svédek meglepetésre csak 0-0-as döntetlent játszottak Lettországban, míg a lengyelek 2-0-ra győztek San Marinóban. "Ezek az eredmények is bizonyítják, hogy milyen nehéz csoportba kerültünk. Úgy gondolom: négy együttes esélyes a továbbjutásra, bár San Marinót sem szabad lebecsülni. A szombati mérkőzéssel kapcsolatban a győzelem mellett annak örülök a legjobban, hogy sikerült feltérképeznünk a skandináv stílust és körülményeket. Remélem, a tapasztalatokat jól hasznosíthatjuk majd októberben" - mondta Gellei.

A magyar válogatott október 12-én, Svédországban mutatkozik be a kvalifikációs sorozatban, majd négy nappal később San Marinót fogadja.