Vágólapra másolva!
A görögök valósággal legázolták az előző kiírás döntősét, a Bayer Leverkusent, amely fennállása legsúlyosabb vereségét szenvedte el a nemzetközi porondon. Az Olympiakosz legjobbja a találkozón a jugoszláv szélső, Djordjevic volt, akinek játéka a meccs előtt betegség miatt kérdéses volt.

Djordjevic 1972. augusztus 4-én született Kragujevac városában, és a helyi Radnicski volt az első klubja.

Már tizenévesen bemutatkozott az első csapatban, majd nem sokkal később a Szpartak Szuboticába igazolt. Húszesztendősen már az ország egyik legpatinásabb egyesületében, a Crvena Zvezdában focizott, de itt sem maradt sokáig, mert az 1992-93-as idény közben a görög Panikiakoszba szerződött. A klub ekkoriban a második vonalban szerepelt, ám Djordevic vezérletével (aki két és fél szezon alatt 31 gólt szerzett) sikerült feljutnia a legjobbak közé.

BL: Djordjevic mester-hármasa a Leverkusen ellen/sport/focivilag/bl/20020918amu.html?pIdx=1

Az élvonalban már nem ment ilyen jól a gólszerzés a jugoszlávnak, első idényében mindössze két alkalommal volt eredményes, de az Olympiakosz így is felfigyelt rá, és 1996 nyarán szerződtette.

Az élcsapatban csak nehezen illeszkedett be, de egy év elteltével meghatározó játékos lett, és azóta valósággal kihagyhatatlan a pireusziaktól. Noha idő közben megkapta a görög állampolgárságot is, 1998-ban bemutatkozott a jugoszláv válogatottban, amelynek azóta is tagja.

Középpályás létére rengeteg gólt szerez, az elmúlt három bajnokságban mindig 12-nél többször volt eredményes. Ő végzi el a csapat pontrúgásait, rendkívül magabiztosan értékesíti a tizenegyeseket.