Vágólapra másolva!
2002. szeptember 24-e be fog kerülni az izraeli labdarúgás aranykönyvébe, ezen a napon fordult elő ugyanis először, hogy egy szentföldi csapat mérkőzést nyert a Bajnokok Ligájában. A Maccabi Haifa Olympiakosz elleni mérkőzésének főhőse a nigériai Ayegbeni volt, aki mesterhármast ért el.

Ayegbeni 1982. november 22-én született, és első egyesülete az Akomo Ohr nevű amatőr csapat volt. Hamarosan azonban Nigéria egyik legpatinásabb egyesületéhez, a Julius Bergerhez került, ahol rögtön kitűnt tehetségével, és rendkívül fiatalon bemutatkozhatott a felnőttek között.

Még csak 16 esztendős volt, amikor a Maccabi Haifa tulajdonosa, Yaacob Schahar félmillió eurónak megfelelő összegért megvette a lagosi egyesülettől, és mivel a haifai egyesületben akkoriban pontosan a megengedett kvótának megfelelően öt idegenlégiós volt, ezért kölcsönadták a Hapoel Kfar Sabának.

A klub ugyan kiesett az élvonalból, de Ayegbenire nem lehetett panasz, a Haifánál azonban ennek nem nagyon örültek, mert éppen a nigériai támadó egyenlítő találata miatt veszítették el a bajnoki címet.

Maccabi-bravúr a BL-ben/sport/focivilag/bl/20020924atavalyi.html

A csatár ekkoriban már rendszeresen szerepelt hazája utánpótlás-válogatottjában, és ott volt a 2000-es olimpián is, ahol Honduras ellen gólt is szerzett. Ezt követően több európai klub is bejelentkezett érte, de a Maccabi nem adta el, hanem visszahívta a Kfar Sabától, és Ayegbeni a 2000-2001-es szezonban két góllal járult hozzá a csapat bajnoki címéhez. 2001 nyarán bemutatkozott a nigériai nagyválogatottban is, a Namíbia elleni CAN-kupa selejtezőn gólt szerzett, majd az előző idényben 11 góllal segítette klubját a bajnoki cím megvédéséhez.

Az év elején az Afrikai-kupán is szerepelt, a bronzmeccsen győztes gólt szerzett, de a világbajnokságra utazó nigériai keretbe végül nem került be. Tulajdonképpen emiatt hiúsult meg angliai szerződése a nyáron, a Derby County szerette volna leigazolni, de mivel nem kapta volna meg a munkavállalási engedélyt, így végül maradt a Maccabiban. A Haifa ezzel nagyon jól járt, mert Ayegbeni a Sturm Graz elleni BL-selejtezőn két gólt szerzett, majd most az Olympiakosz ellen mesterhármast vágott.