Vágólapra másolva!
Az AS Roma labdarúgócsapata még ebben a szezonban szeretné leigazolni Miroslav Klosét, az 1. FC Kaiserslautern csatárát. Az új idényben eddig vereséget vereségre halmozó klub kiszemeltjei között van még Jens Jeremies a Bayern Münchenből, illetve az Ajax Amszterdam svéd támadója, Zlatan Ibrahimovic. A következő idényre pedig a spanyol Joaquin Sanchezt a Real Betistől, vagy honfitársát, Fernando Navarrót az FC Barcelonától szerződtetnék a Farkasok.

A 24 éves, a világbajnokságon 5 gólt szerző Miroslav Klose szerződése 2005-ig szól a német klubnál. A La Gazzetta dello Sport szerint az 1. FC Kaiserslautern mégis hajlik a megegyezésre, mivel nehéz anyagi helyzetben van. Michael Novak, a Bundesligában az utolsó helyen álló együttes szóvivője ugyanakkor cáfolta a hírt: "Ez az egész csak spekuláció" - állította.

Az olaszok azt követően emlegetik mind gyakrabban a szükséges erősítéseket, hogy katasztrofálisan kezdték a szezont, kétszer kikaptak a Serie A-ban (Bologna, Modena), a BL-ben pedig egy-egy vereség (Real Madrid) és döntetlen (AEK Athén) a mérlegük. Állítólag Klose mellett egy másik német válogatott, a Bayern Münchenben szereplő Jens Jeremies, illetve az Ajax Amszterdam svéd csatára, Zlatan Ibrahimovic is a kiszemeltjük. Csakúgy, mint a betises Joaquin Sanchez és a barcelonai Fernando Navarro, akik a lassan kiöregedő Cafú helyére érkeznének Rómába.

Győzelemre vár az AS Roma/sport/focivilag/20020927gyozelemre.html

A Corriere dello Sport című olasz lap úgy tudja: a 32 éves brazilnak az idény végén lejár a szerződése, és a klub fiatalítani szeretné játékosállományát. A vezetők véleménye az, hogy a kétszeres világbajnok jobbszélső posztja rendkívüli futómennyiséget igényel, így egy kevésbé koros futballista a "vonal mellett" valószínűleg jobb teljesítményt tudna nyújtani.