Vágólapra másolva!
Angol lapértesülés szerint Luiz Felipe Scolari, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya az Arsenal tanácsadója lesz. Egy héten belül ez lehet a második angol-brazil frigy, korábban Pelé a Fulham csapatával egyezett meg.

A világhírű szakember a Daily Mailnek elmondta: játékos-megfigyelőként segíti a londoniakat. Természetesen elsősorban a hazájában, Brazíliában felbukkanó tehetségeket ajánlja majd a klub figyelmébe.

Pelé a Fulhamhez szerződött/sport/focivilag/20021009pele.html

"Arséne Wenger vezetőedző személyesen keresett meg, s boldogan vállalom a feladatot. Biztos vagyok abban, hogy mindkét fél elégedett lesz az együttműködéssel. Megismerhetem a legjobb edzőket is, s ezzel a munkával nagy lépést teszek egyik álmom megvalósításához. Minden vágyam, hogy hamarosan vezetőedzőként dolgozhassak a Premier League-ben" - mondta Scolari.

Scolari az ötödik világbajnoki cím megszerzését követően távozott a brazil együttes éléről, s sokáig úgy volt, hogy a mexikói válogatott irányítását vállalja el. De úgy tűnik, hogy a londoni felkérés többet ér számára ennél.