Vágólapra másolva!
A Fradi elleni UEFA-kupa visszavágóra készülő német VfB Stuttgart a Bochum ellen, hazai környezetben tartja a főpróbát. A Német Kupából a Leverkusen ellen simán kieső csapat szakvezetője, Felix Magath úgy véli, a legfontosabb meccs a magyar együttes elleni lesz.

Egyelőre nem tudni, milyen összeállításban lép majd pályára a VfB Stuttgart együttese a hét végi, Bochum elleni bajnokin, illetve a keddi, Ferencváros elleni UEFA-kuap mérkőzésen. A csapatban ugyanis Hildebrand, Todt és Schneider még mindig sérült, de a hírek szerint Balakov játéka is kérdéses.

"A legfontosabb meccsünket a Ferencvárossal játsszuk. Az egyesületnek 16,6 millió euró tartozása van, ha mindkét kupaküzdelemből kiesünk, akkor már a téli szünetben is el kell adnunk néhány játékost, és várhatóan a fizetéseket is csökkentenünk kell. Sikerek esetén viszont nyugodtabban tudnánk dolgozni" - nyilatkozta Magath a hét elején a Stuttgarter Nachrichten című lapnak

Hajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

Azért kisebb öröm és megtiszteltetés is érte az együttest, Ioannis Amanatidiszt ugyanis meghívta a görög válogatott keretbe Otto Rehhagel szövetségi kapitány. A november 20-i, Írország elleni összecsapáson akár debütálhat is a húszéves csatár, aki korábban csak az utánpótláscsapatban kapott helyet. Amanatidiszen kívül még két Bundesliga-játékos található a hellén keretben: Kosztasz Konsztantinidisz (Hannover) és Angelos Charisteas (Werder Bremen).