Vágólapra másolva!

Arie Haan a kínai fociválogatott élén

Helyi sajtóértesülés szerint a holland Arie Haant nevezte ki a Kínai Labdarúgó Szövetség a válogatott szakvezetőjévé. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg.

A Beijing Evening News úgy tudja, az 54 éves tréner mellett többek között az szólt, hogy a többi jelöltnél szerényebb anyagi igényekkel állt elő. Korábban - másoké mellett - felmerült a holland Guus Hiddink, valamint a francia Philippe Troussier és Aimé Jacquet neve is.

Az Ajax korábbi középpályása, aki 1974-ben és 1978-ban is tagja volt a világbajnoki ezüstérmes válogatottnak, az 57 éves Bora Milutinovicot váltja a kispadon. A jugoszláv edző nagy sikert ért el a kínai együttessel, amely története során idén először vehetett részt világbajnokságon.

Milutinovic lemondott/focivb/20020613milutinovic.htmlKína vb-t rendezne 2014-ben/sport/focivilag/20020815kina.htmlHiddink marad Hollandiában/sport/focivilag/20021022hiddink.html

A koreai-japán közös rendezésű torna azonban már túl nagy falatnak bizonyult, a csapat három vereséggel, 0-9-es gólkülönbséggel az első forduló után búcsúzott.

Haan korábban többek között az Austria Wien, az Anderlecht, a Feyenoord és az egyiptomi Al Ahli edzőjeként tevékenykedett, augusztustól a német harmadik vonalban szereplő Stuttgarter Kickers sportigazgatója volt.