Vágólapra másolva!
Látványos, zenés-táncos műsor keretében avatták fel Carlos Valderramának, a hazájában az elmúlt évszázad legjobbjává választott, a válogatottságtól 1998-ban visszavonult labdarúgónak a bronzszobrát a kolumbiai Santa Martában.

A jelenleg az egyesült államokbeli Colorado Rapidsben játszó 41 éves irányító középpályás szülővárosában 16 ezren látogattak ki az Eduardo Santos-stadionban rendezett gálára, majd a róla elnevezett térre, ahol fény- és tűzijátékkal kisért ceremónia keretében került sor a hét méter magas bronzalkotás leleplezésére.

A 110-szeres válogatott részt vett az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon. Profi pályafutását 1981-ben az Union Magdalena csapatában kezdte, később szerepelt többek között a Millonariosban, a Deportivo Caliban, a Montpellier-ben, a Real Valladolidban, majd az Egyesült Államok profi bajnokságának több csapatában, kétszer választották Amerika legjobbjává.

Valderramáról angolulhttp://www.lacancha.com/Carlos_Valderrama.html

"Még néhány évig szeretnék játszani, remélve, hogy Isten megóv a sérülésektől" - jelentette ki az ünnepelt.