Vágólapra másolva!
A Manchester United mestere, Alex Ferguson a minap kijelentette, hogy véleménye szerint hamarosan új csapat építésébe kell kezdenie, és ez a folyamat már a januári átigazolási időszakban megkezdődhet. A hírek szerint a Vörös Ördöfök trénere az erősítést a Sporting Lisboa fiatal középpályásával, Ricardo Queresmával szeretné kezdeni, aki még nincs húsz esztendős, de már bemutatkozott a válogatottban, és hazájában csak az új Figóként emlegetik.

Ferguson szerint az elmúlt majd egy évtizedben a Manchester United két remek gárdát is felépített, azonban jelenleg a Liverpool és az Arsenal is előrébb tart együttesénél, így januárban mindenképpen meg kellene erősíteni a játékoskeretet. A zuhanyhíradó szerint már meg is van az első komoly jelölt, aki nem más, mint a Sporting Lisboa fiatal szélsője, Ricardo Queresma. A futballistát másfél évvel ezelőtt még a lisszaboni gárda szurkolói közül is csak kevesen ismerték, hiszen akkoriban még csak a korosztályos együttesben szerepelt, de a Sporting trénere, Bölöni László a ma már a Newcastle Unitedben futballozó Hugo Vianával együtt felvitte a felnőttek közé, és mindkét ifjonc bejátszotta magát a csapatba. Olyannyira, hogy még a vébé előtt be is mutatkozhattak a nagyválogatottban, és Viana ott is volt a World Cupon. Queresmának ugyanez nem jött össze, de a portugál válogatott eredménye alapján nem is járt olyan rosszul.

A Premiership állása/sport/focivilag/20021130apremiership.html

Queresma a jelenlegi szezonban is kiválóan szerepel a Sportingban, fiatal kora ellenére már vezéregyéniségnek számít, és eddig két alkalommal volt eredményes. Teljesítménye a külföldi klubok érdeklődését is felkeltette, a Manchester mellett az Internazionale is bejelentkezett érte - érdekesség, hogy a milánóiak ugyanerre a posztra, vagyis a középpálya bal oldalára a Vörös Ördögök walesijét, Ryan Giggset is kiszemelték. Jelenleg azonban valamivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy Queresma Angliában folytatja pályafutását, hiszen a MU másodedzője az a portugál Carlos Queiroz, aki korábban a különböző korosztályos válogatottaknál már dolgozott együtt a lisszaboni focistával, és személye alaposan megkönnyíteni beilleszkedését. A hírek szerint a felek már meg is kezdték a tárgyalásokat, és a megbeszéléseket az a menedzser, Pini Zahravi intézi, aki Rio Ferdinand Manchesterbe igazolásában is döntő szerepet játszott. A MU tízmillió fontot is hajlandó lenne kiadni Queresmáért, aki még hosszú ideig lehetne alapembere a Vörös Ördögöknek.