Vágólapra másolva!
Úgy látszik, az Internazionaléval kapcsolatban nap mint nap új átigazolási hírek merülnek fel. A milánóiak még mindig nem döntötték el, hogy a Ronaldo-transzfer befejezéseként egy játékost vagy pénzt kérjenek a Real Madridtól, miközben továbbra is szeretnék megszerezni Ryan Giggset a Manchester Unitedtől. A legújabb pletykák szerint Moratti a két ügyletet szeretné összekötni, és így meglehetősen szövevényes transzferkapcsolat jönne létre.

Ami biztos: a Real Madrid még mindig tartozik az Internek Ronaldo vételárának egy hányadával, mégpedig tízmillió euróval, amelynek fejében azonban a milánóiak egy futballistát is elvihetnek a királyi gárdától januárban. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy ez a játékos Santiago Solari lehet, akire Madridban csak csereként számítanak, az olasz együttesben viszont remek megoldást jelenthet a fő problémát okozó bal oldali középpályás posztján. Igen ám, de az Inter trénerének Héctor Cúpernek az utóbbi időben meglehetősen sok gondot okozott, hogy argentin futballistáinak (Matias Almeydának, Javier Zanettinek és Hernán Crespónak), akik meghatározó játékosnak számítanak, válogatottbéli kötelezettségeik miatt a fél világot át kellett utazniuk, és így nem is vetette be őket a Milan elleni derbin, aminek a végeredménye vereség lett. Solari így kiesett a pikszisből, a bal oldalra viszont mindenképpen szeretne valakit igazolni a klub, és az első számú kiszemelt a Manchester United walesi szélsője, Ryan Giggs.

Az ő vételára azonban minden bizonnyal igen csak magas, körülbelül 30 millió euró lehet, és Moratti most azon dolgozik, hogy miként lehetne a kifizetendő összeget minél jobban lecsökkenteni. A presidente ezért azt találta ki, hogy az olaszok mégis csak Solarit viszik el a Realtól, ám azon nyomban át is engedik a Manchesternek, mágpedig a szerintük reális piaci áráért, vagyis húszmillió euróért. Így készpénzben csak tízmilliót kellene fizetniük a Vörös Ördögöknek, ráadásul a MU is azonnal megkapná az utánpótlás Giggs helyére - amire szüksége is lenne a klubnka, hiszen a walesi megszokott cseréje, a dél-afrikai Quinton Fortuna a napokban lábtörést szenvedett, és három hónapig nem léphet pályára. A kombináció azonban nem áll meg itt: a hírek szerint a Manchester az így kapott tízmillió eurót azonnal elköltené, mégpedig egy másik Real Madrid játékosra, nevezetesen Claude Makelelére. A királyi gárda állítólag hajlandó lenne megválni a francia középpályástól, aki amúgy is elégedetlen jelenlegi helyzetével a spanyoloknál, mivel ugyan meghatározó játékosnak számít, fizetése mégis sokkal alacsonyabb, mint a többi szupersztáré, így Zidane-é, Figóé vagy éppen Ronaldóé. Makelele ügynöke tárgyalt is a Real sportigazgatójával, Jorge Valdanóval az ügyben, azonban a klub nem hajlandó megadni a játékos által kért összeget, hiszen már így is csillagászati összegeket kell kifizetniük havonta a focistáknak.

Giggs Waleset jobban szereti Manchesternél/sport/focivilag/20021119giggs.htmlManchester Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=29162Inter Milanhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=45211

A zuhanyhíradó szerint a transzfer mindössze Giggsen áll vagy bukik: nagy kérdés, hogy a manchesteri nevelésű szélső el akarja-e hagyni azt az egyesületet, amelyben gyermekkora óta futballozik, és ahol közönslégkedvencnek számít. A Manchesternél ugyan korábban kijelentették, hogy januárban elsősorban egy csatárt szeretnének igazolni, ám Diego Forlán az utóbbi időben remek formába lendült, és ez megváltoztathatja Alex Ferguson véleményét.