Vágólapra másolva!
Az MLSZ-ben elkészítették az első és másodosztályú csapatok részvételével megrendezendő 2003-as nemzeti teremlabdarúgó bajnokság csoportbeosztásait, és időtervét. A csoportmeccsek három helyszínen, hat négyes csoportban fognak zajlani.

A csoportgyőzelmet körmérkőzések döntik majd el, ahol az élen végző csapat - a többi győztessel együtt - a február elsejei debreceni döntőben küzd meg a végső sikerért. A meccsek kétszer tizenkét perc játékidővel, öt plusz egy fős csapatok részvételével zajlanak. A győztes hatmillió forintot zsebelhet be, míg a második helyért négy-, a harmadik-negyedik helyért két-kétmillió forint jár.

A döntő gólkirálya, legjobb mezőnyjátékosa és a legjobb kapus 250 ezer forintos pénzdíjban részesül. A tavalyi évben a szakemberek szavazatai alapján a ferencvárosi Gera Zoltán lett a torna legjobb mezőnyjátékosa, így ő vehette át a Fodor Imréről elnevezett díjat.

A csoportok:
1.: 2003. 01.18. Dunaújváros: Dunaferr, Újpest, REAC, Diósgyőr.
2.: 2003. 01.19. Dunaújváros: Ferencváros, Videoton, Pécs, Százhalombatta.
3.: 2003. 01.11. Nyíregyháza: Debrecen, Békéscsaba, Vasas, Balassagyarmat.
4.: 2003. 01.12. Nyíregyháza: Nyíregyháza, Siófok, Kispest, Fót.
5.: 2003. 01.26. Zalaegerszeg: MTK, Győr, Haladás, Pápa.
6.: 2003. 01.25. Zalaegerszeg: Sopron, ZTE, Büki TK, Hévíz.

A pontos kezdési időpontokról a televízióval történő egyeztetés után, januárban döntenek.

Bánki József