Vágólapra másolva!
A Matáv Sopron labdarúgócsapatát üzemeltető gazdasági társaság felügyelőbizottsága értékelte a klub szakvezetőjének, Komjáti Andrásnak azon döntését, amely értelmében Komódi László és Perger György a továbbiakban nem tagjai az első csapat játékoskeretének. A bizottság egyértelmű és határozott döntést hozott az ügyben, és azonnali hatállyal, egyoldalúan felbontotta a két labdarúgó szerződését.

Bognár György ügyvezető írásban adta át a labdarúgóknak a felmondást. Érdeklődésünkre a klubigazgató elmondta, hogy a klub professzionalista dotálás mellett nem kívánja a játékosokkal a junior csapatot erősíteni, hiszen szerződéseiket annak idején azzal a céllal kötötték meg, hogy a labdarúgók magas színvonalú sportteljesítménnyel szolgálják a soproni klubot.

A két érintett futballista közül Perger György azt fejtegette: öt évet lehúzott Sopronban, s nem ilyen befejezést képzelt el. Komódi László annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy az ő esetében egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy nem fér bele a szakvezető elképzeléseibe, mint így, bizonyos mértékig mondvacsinált indokok alapján felbontani a szerződését.

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021206aborsodi.html

A szabályok szerint a több éve Sopronban futballozó Perger gyakorlatilag szabadon igazolható, míg a nyáron a Videotontól Sopronba kerülő Komódi ebben az évadban nem szerződhet el. A két futballista az ügyet jogi útra tereli, a Matáv immáron csak volt labdarúgói a Magyar Labdarúgó Ligához fordulnak jogorvoslatért. Pergerék már találkoztak is dr. Horváth Gáborral, a HLSZ, a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége jogi képviselőjével.

Botár László