Vágólapra másolva!
Olaszországban a hét végén nemcsak a Chievo-Inter, illetve a Milan-Lazio összecsapás jelenti az izgalmat, hanem Massimo Moratti bejelentése is, miszerint jövőre az Inter olyan klasszisokat szeretne megszerezni, mint Giggs, Totti és Ronaldinho. Angliában folytatódik az FA-kupa: a nyolcaddöntőben a Manchester United az Arsenalt fogadja.

A Serie A 21. fordulójában a két milánói csapat külön versenye igazi csemege: az egy hete listavezetővé előlépett Inter Veronába látogat, a San Siróban a Milan pedig a Laziót fogadja. Előbbi mérkőzés kulcskérdése, vajon Christian Vieri játszik-e? A klub mindenhatója, Massimo Moratti szerint igen, az olasz lapok szerint nem - ám még vele is nehéz lenne, hiszen nyolc labdarúgó (Serena, Ventola, Adani, Crespo, Coco, Almeyda, Conceiçao, Emre) sérült, szerencsére Batistutát mégsem tiltották el két mérkőzésre. A hazaiaknál De Franceschi az egyetlen hiányzó.

A Serie A állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030208aserie.htmlSerie A 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020910serie.html

Massimo Moratti, az Inter elnöke közben bejelentette, kiket szemelt ki a nyári átigazolási időszakra. A bajnokságban jelenleg éllovas milánói klub három világklasszissal szeretné megerősíteni keretét: "célpont" a Manchester United kiválósága, a walesi Ryan Giggs és a Paris Saint-Germainben játszó világbajnok brazil Ronaldinho mellett az AS Roma csapatkapitánya, Francesco Totti is.

A Milan esélyes a Lazióval szemben, ám a statisztika csalóka lehet. Az Udinese mellett ugyanis a milánói csapat az egyetlen, amely nem kapott ki még hazai környezetben, a Lazio pedig az egyetlen, amely vendégként veretlen, sőt, távol az otthontól a legtöbb pontot szerezte. Ennek ellenére inkább az Ancelotti-legénység a favorit, noha a megszokott védelemből Chamot és Helveg sérülés, Maldini sárga kártyái miatt hiányzik, így a Simic, Nesta, Costacurta, Kaladze négyes jut szóhoz. Serghinho helyett az egyre inkább formába lendülő Redondo kezd. A Lazióban Simone Inzaghi és Fernando Couto a lelátóról szurkolhat.

Forza Inter!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45211

Nem tűnik rossz párosításnak a Parma-Juventus találkozó sem, hiszen a hazaiak 7-1-2-es otthoni mérlege és a "zebrák" 6-3-1-es vendégstatisztikája hasonló eredményességet mutat. Pármai részről Montano, Benarrivo és Junior, a torinóiaktól Del Piero nem csatlakozhat a társakhoz a zöld gyepen.