Vágólapra másolva!
A címvédő Arsenal jutott elsőként negyeddöntőbe az FA-kupában, miután Manchesterben győzte le 2-0-ra Sir Alex Ferguson együttesét.
Forrás: EPA
Ezúttal Roy Keane sem tudta megállítani Edut Fotó: EPA

A 186. Manchester United-Arsenal párharcra került sor szombaton, az FA-kupában tizedik alkalommal találkozott a két csapat. Az eddigi mérleg igen kiegyenlített volt, négy-négy győzelem és egy döntetlen született, a címvédő Ágyúsok azonban most lépéselőnybe kerültek. Pedig gyakorlatilag tartalékcsapatukkal utaztak el Manchesterbe, míg a Vörös Ördögök legerősebb összeállításukban futottak ki a pályára.

A találkozó, amely egyébként az eddigi peremember, Edu parádéját hozta, felesleges durvaságokkal kezdődött, több kíméletlen belépőt is láthatott a publikum. Már a negyedik percben majdnem tömegverekedés robbant ki, a játékvezető azonban néhány "jó ütemben" kiosztott sárga lappal megfékezte az indulatokat. Ha kicsivel szőrös szívűbb lett volna, Ruud van Nistelrooyt ki is állíthatta volna, a holland durvaságai ellenére mégis pályán maradhatott.

Manchester United Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50497

Egy kapufán kívül a Manchester igazából semmit nem mutatott az első félidőben, az Arsenal viszont annál inkább igyekezett: nem egyszer beszorították a manchesterieket kapujuk elé, hogy aztán a 35. percben egy szerencsés góllal vezetést is szerezzenek. Edu végzett el egy szabadrúgást Barthez kapujától közepes távolságra, s a Beckham vállán megpattanó labda a háló jobb oldalába vágódott.

A második félidő elején Wiltord rögtön tisztázta, hogy ezen a napon csak az Arsenal nyerhet, az 52. percben remekül vette át Edu labdáját, csinált egy varázslatos cselt, majd Barthez mellett a kapuba tessékelte a labdát. A folytatásban a United kínosan erőlködött, hogy legalább egy szépítő gólt bepasszírozzon, az Ágyúsok ellenben ügyesen őrizték kétgólos előnyüket. A vereséget a manchesteri játékosok igen nehezen viselték, az Arsenal azonban teljesen megérdemelt győzelmet aratott.

FA-kupa, nyolcaddöntő:
Manchester United - Arsenal 0-2 (0-1)
gól:
Edu (35.), Wiltord (52.)

Sunderland - Watford (II. osztályú) 0-1 (0-0)
gól:
Smith (65., 11-esből)

Southampton - Norwich City (II.) 2-0 (0-0)
gól:
A. Svensson (71.), Tessem (74.)

Sheffield United (II.) - Walsall (II.) 2-0 (1-0)
gól:
Mooney (37.), Ndlovu (56.)